Giro d'Italia: Budapest helyett Szicíliában lesz a Nagy Rajt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 14:05
null
Eredetileg a Giro d'Italia első három szakasza lett volna Magyarországon (Fotó: AFP)
A három magyarországi szakasz helyett egy szicíliai egyéni időfutamot illesztettek a 2020-as Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny programjának elejére.

 

A szervezők pénteki bejelentése szerint Monrealéban lesz a Nagy Rajt (Grande Partenza), a helyi katedrálistól Palermo központjába tekernek át egyenként a versenyzők a 16 kilométeres távon.

A második szakasz az eredetileg tervezett negyedikre hasonlít, bár annyit módosult, hogy Monreale helyett Alcamóból indulnak a kerekesek Agrigentóba. A harmadik és negyedik – még szintén szicíliai – etap indulását és célját tekintve megegyezik az eredeti program ötödik és hatodik szakaszával, azaz Ennából a híres vulkánra, az Etnára tekernek fel, majd Cataniából Villafranca Tirrenába hajtanak a kerekesek.

A 103. Giro d'Italia az eredeti tervek szerint május 9-én Budapesten rajtolt volna és az első három szakasznak adott volna otthont Magyarország. Az olasz körversenyt végül a koronavírus-járvány hatására elhalasztották, de a szervezők korábbi bejelentése szerint a magyarországi etapok törlése ellenére a Giro a hagyományoknak megfelelően ugyanúgy 21 etapból áll majd október 3. és 25. között, mint korábban, azaz a magyarországiak helyett három új szakaszt iktatnak a versenybe. A negyedik utáni etapokat később jelölik ki, illetve véglegesítik.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos júniusban úgy nyilatkozott, hogy az olaszok „elméletben felajánlották” azt, hogy Magyarország 2021 májusában megrendezhetné a Giro Nagy Rajtját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik