Giro: 14 órakor kezdődik a második szakasz – minden, amit tudni kell róla

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.05.07. 12:42
null
Valter Attila 16 óra 27 perckor kezdheti meg az időfutamot (Fotó: Árvai Károly)
Szombat délután 14 órakor a Hősök teréről rajtol az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia második magyarországi szakasza: a 9.2 kilométer hosszú időfutamon Budapest belvárosának szívén haladnak át a versenyzők, és a futam a budai Várban, a Szentháromság téren ér véget.


A szombati egyéni időfutam rövid, de csalóka etap, tehát ne tévesszen meg senkit az alig több mint 9 kilométeres táv: az útvonal nem egyszerű, különösen a szakasz végi, Ponty utcával kezdődő emelkedő okozhat kellemetlen perceket a versenyzőknek.

A bringásokat egy-egy perces különbséggel egymás után indítják a Hősök terén, az utolsó helyen álló versenyző rajtol elsőként, míg az élen álló utolsóként.

Ennek értelmében a magyar sportolók közül Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) indul elsőként (14 óra 9 perckor), Fetter Erik (EOLO-Kometa) másodikként (15.04), míg Valter Attila (Groupama-FDJ) harmadikként (16.27).

A ciklámen színű trikóban a pontverseny harmadik helyén álló Pello Bilbao (Bahrain Victorious) versenyezhet, mivel az első helyen álló Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) a rózsaszín trikóban, míg a második pozícióban tanyázó Biniam Girmay (Intermarché-Wanty-Gobert) a fehér trikóban teker szombaton. A legjobb hegyi menőnek járó kék trikót senki nem húzhatja fel, mivel az első szakaszon csak ez a három versenyző szerzett pontot.

PÉNTEKEN TÖRTÉNT
GIRO D'ITALIA, 1. SZAKASZ

Budapest–Visegrád, 195 km
1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 4:35:28 óra
2. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert) azonos idővel
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain Victorious) a. i.
…29. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4 mp hátrány
…112. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 2:22 p h.
…167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) 5:33 p h.

A 105. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
SzakaszTáv (km)Jellege SzakaszgyőztesAz összetett éllovasa
A magyarok eredménye
A magyarok az összetettben
1.május 6.
Budapest–Visegrád
195 sík
Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix)
Van der Poel
…29. Valter Attila (Groupama-FDJ), …112. Fetter Erik (EOLO-Kometa), …167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) 5:33 p h.

…29. Valter

…112. Fetter …167. Peák

2.május 7.
Budapest
9.2
egyéni időfutam
3.május 8.
Kaposvár–Balatonfüred201
sík
május 9.
pihenőnap
4.május 10.
Avola–Etna 166
nehéz hegyi
5.május 11.
Catania–Messina 174
sík
6.
május 12.
Palmi–Scalea192
sík
7.május 13.
Diamante–Potenza 198közepes hegyi
8.május 14.
Nápoly–Nápoly149dombos
9.május 15.
Isneria–Blockhaus 187
nehéz hegyi
május 16.
pihenőnap
10.
május 17.
Pescara–Jesi
194
dombos
11.
május 18.
Santarcangelo di Romagna–Reggio Emilia
201
sík
12.május 19.
Parma–Genova 186
közepes hegyi
13.
május 20.
San Remo–Cuneo 157
sík
14.
május 21.
Santena–Torino 153
nehéz hegyi
15.
május 22.
Rivarolo Canavese–Cogne 177
nehéz hegyi
május 23.
pihenőnap
16.május 24.
Salo–Aprica 200
nehéz hegyi
17.
május 25.
Ponte di Legno–Lavarone165nehéz hegyi
18.május 26.
Borgo Valsugana–Trevisio 146
sík
19.május 27.
Marano Lagunare–Santuario de Castelmonte 178
nehéz hegyi
20.május 28.Belluno–Marmolada 167
nehéz hegyi
21.május 29.
Verona
17.1egyéni időfutam
ÖSSZESEN
3410.3

AZ IDEI GIRO ÚTVONALA

https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/89/0/55/cikk_2890055/KKK.jpg
https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/89/0/55/cikk_2890055/KKK.jpg

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik