Csupasport: a belga sajtó felfigyelt Vas Kata Blankára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.04. 17:58
A terepkerékpárosok világbajnokságán az U23-asoknál ezüstérmet szerző magyar lány eredményét méltatta a média, illetve teljesítményére a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség is felfigyelt.

Minden idők legjobb magyar eredményét érte el terepkerékpározásban a mindössze 18 esztendős Vas Kata Blanka, aki a hétvégén tartott világbajnokságon az U23-asok mezőnyében nyert ezüstérmet.

A fiatal versenyző – aki idén már a felnőttek között is bizonyította tehetségét – a futam elején még csak a kilencedik helyen állt, majd – a tőle megszokott módon – később beleerősített, és fokozatosan felzárkózott az élmezőnyhöz.

A csaknem 13 kilométeres, négykörös viadalon a francia Marion Norbert-Riberolle már a futam elején a mezőny elejére állt, és nem is engedte át a vezetést. Blankának a futam vége felé sikerült ugyan leráznia üldözőit, de már nem érte utol a francia lányt.

Hogy a versenyről hogyan vélekedett a magyar lány, illetve a szövetségi kapitány, elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik