Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.09.16 18:26 Frissítve: 2011.12.16 02:42

Samuel Sanchezé a szakasz, Gyenisz Mencsov őrzi első helyét

A Vuelta a Espana, a Spanyol kerékpáros körverseny 15., Villacarrillo és Granada, közötti 205 kilométeres szakaszát a spanyol Samuel Sanchez nyerte 4:45:59 órás eredménnyel. A stuttgarti vb-re készülő Bodrogi László a tervek szerint az utolsó etapját tudta le a viadalon, amelyen a 33. helyen zárt, 4:32 perces hátránnyal a szakaszgyőztes mögött. Összetettben továbbra is Gyenyisz Mencsov áll az első helyen.

Manuel Beltrannak még a közönség szerető segítsége sem használt: második helyen zárta a szakaszt
Reuters
Manuel Beltrannak még a közönség szerető segítsége sem használt: második helyen zárta a szakaszt
A két harmadik és egy első kategóriás emelkedőt is magában rejtő szakasz végén Sanchez izgalmas hajrában csak a sprintbefutóban győzte le a vele így azonos idővel célba érő honfitársát, Manuel Beltrant.Őket két spanyol kerekes, Carlos Barredo és Igor Moreni követte, 24 másodperces hátránnyal.
Őket egy nyolcfős boly követte, benne az összetett versenyben dobogón álló három versenyzőt, Jefimkin a hetedik, Evans a nyolcadik, míg Mencsov a kilencedik helyen ért be, 41 másodperces hátránnyal a szakaszgyőztes mögött. Az összetettbeli különbsége így nem változtak, Mencsov előnye még mindig több mint két perc Jefimkinnel szemben.
Bodrogi László egy tizenkilenc fős boly első helyén érkezett, 4:32 perces hátránnyal a szakaszgyőztes mögött, aki így 23 helyezést lépett előre összetettben.

Hétfőn szünnap lesz, kedden a Jaen és Puertollano közötti 161,5 km vár a mezőnyre. A verseny jövő vasárnapig tart.

LA VUELTA A ESPANA, SPANYOL KERÉKPÁROS KÖRVERSENY:

15. SZAKASZ, VILLACARRILLO-GRANADA (205 KM):
1. Sanchez, Samuel spanyol Euskatel 4:45:59 óra
2. Beltran, Manuel spanyol Liquigas a.i.
3. Barredo, Carlos spanyol Quickstep + 24 mp.
4. Moreni, Igor spanyol Euskatel + 24 mp.
5. Morreno, Daniel spanyol Realx-Gam + 41 mp.
7. Jefimkin, Vlagyimir orosz Caisse d’Epargne + 41 mp.
8. Evans, Cadel ausztrál Predictor-Lotto + 41 mp.
9. Mencsov, Gyenisz orosz Rabobank + 41 mp.
...33. Bodrogi László magyar Crédit Agricole + 4:32 p.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA A 15. SZAKASZT KÖVETŐEN:
1. Mencsov, Gyenisz orosz Rabobank 62:32:27 óra
2. Jefimkin, Vlagyimir orosz Caisse d’Epargne + 2:01 p
3. Evans, Cadel ausztrál Predictor-Lotto + 2:27
95. Bodrogi, László magyar Crédit Agricole + 1:20:44 óra
2022.12.30 09:25:56

Kerékpár nemzetisport.hu

Legjobb női kerékpárosunk idei „évértékelőjében” a mentális egészség fontosságáról is beszélt.

2022.09.13 23:08:57

Kerékpár nemzetisport.hu

Magyarországról tekintve a Giro, nemzetközi összehasonlításban a Tour magaslik ki a 2022-es sorból.

2022.08.28 23:39:41

Kerékpár SOMLÓVÁRI DÁVID

NS-VÉLEMÉNY. Valter mostantól mindennap a legjobb versenyzőkkel készülhet.

2022.08.18 14:36:47

Kerékpár H. Á.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.