Kép: nem szokványos csapatfotó a magyar kajakosoktól

P. A.P. A.
Vágólapra másolva!
2020.02.26. 10:17
A Hüvös Viktor vezette Kicsi Team kajakosai hagyományosan különleges fotó készítésével zárták az év eleji meleg vízi edzőtáborozást: Tótka Sándorék ezúttal egy virágban pompázó „mezőn” pózoltak hajójukban a dél-afrikai helyszínen.

„A látszattal ellentétben a vízen vagyunk, a tó közepén találtuk ezt a kis zöld szigetet, és miután a szokványos csapatképek unalmasak, nem volt kérdéses, hogy itt készül az idei fotó – mondta Tótka, hozzátéve, látványnak szép a virágba borult vízfelület, de a munkát annál inkább nehezíti. – Mint megtudtuk, ez a zöld növény a világ egyik leggyorsabban szaporodó fajtája, az első héten a tó felét simán elfoglalta, csak azután tudtunk normálisan edzeni, hogy elkezdték irtani.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik