Kajak-kenu: Kopasz és Takács is győzött a rangsoroló nyitányán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.12. 19:10
A Graboplast Győr versenyzői pénteken két győzelmet is arattak a kajak-kenusok idénynyitó, rangsoroló viadalának első napján a szegedi Maty-éren.

A férfi kajak egyesek 200 méteres számában az a Horváth Bence nyert, aki doppinggyanú miatt nem utazhatott a tavalyi riói olimpiára, később azonban a szövetség fegyelmi bizottsága felmentette. A női kenu egyesek 500 méteres számában szintén győri versenyző, Balla Virág lett az első.

A férfiaknál 1000 méteren kajakban az olimpikon Kopasz Bálint, kenuban a 2008-as pekingi játékokon párosban bronzérmes Kiss Tamás győzött. A nők 500 méteres egyes versenyét a vasasos Takács Tamara nyerte klubtársa, Vad Ninetta előtt.

A Maty-éri viadalnak tétje is van, Hüttner Csaba szövetségi kapitány ugyanis ezután hirdet csapatot a május 25. és 28. között rendezendő világkupára, amelynek ugyancsak Szeged ad majd otthont.

Szombaton és vasárnap 9 órától zajlanak majd az elő- és középfutamok, a döntőkre pedig – egy-két délelőtti finálé kivételével – 15 órától kerül sor.

A pénteki dobogósok (a szövetség eredményközlője alapján)
Férfiak

K–1 1000 m:
1. Kopasz Bálint (Algyő) 3:53.363 p
2. Németh Viktor Máté (BHSE) 3:56.669
3. Ceiner Benjámin (BHSE) 3:57.107
C–1 1000 m:
1. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 4:20.549
2. Varga Dávid (Graboplast Győr) 4:21.317
3. Mike Róbert (KSI SE) 4:22.067
K–1 200 m:
1. Horváth Bence (Graboplast Győr) 36.501 mp
2. Tótka Sándor (UTE) 36.769
3. Birkás Balázs (Démász Szeged) 36.851

Nők
K–1 500 m:
1. Takács Tamara (Vasas) 2:00.100
2. Vad Ninetta (Vasas) 2:00.144
3. Lucz Dóra (UTE) 2:00.463
C–1 500 m:
1. Balla Virág (Graboplast Győr) 2:19.942
2. Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 2:20.736
3. Lakatos Zsanett (UTE) 2:21.380

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik