Kajak-kenu: kétezren evezték át a Balatont

MTI (szöveg), TUMBÁSZ HÉDI (fotó)MTI (szöveg), TUMBÁSZ HÉDI (fotó)
Vágólapra másolva!
2019.07.06. 17:10
Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Balaton-átevezés elnevezésű rendezvényén.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Az MKKSZ beszámolója szerint a Fonyódról indult, mintegy kilenc kilométeres távot surfkajakkal, kenuval, SUP-pal és sárkányhajóval is megtették a vállalkozó kedvűek. A tömegsportrendezvényen bárki elindulhatott, és együtt evezhetett több olimpiai és világbajnokkal, köztük Szabó Gabriellával, Dombi Rudolffal, Hegedüs Róberttel és Boros Gergellyel.

Bár indulni 13 óráig lehetett, a nagy hőséget elkerülendő nagyon sokan választották a reggel kilenc órai rajtot.

Szimbolikus volt a Schmidt Gábor, Csampa Zsolt páros indulása: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Vívó Szövetség is világbajnokságot rendez az idén idehaza, a két szervezőbizottság szorosan együttműködik, "a két szervezet elnöke tehát eddig képletesen, most pedig már ténylegesen is egy hajóban evezett" – írták a beszámolóban.

Berényi Péter, az esemény főszervezője kiemelte, hogy a második Balaton-átevezésen közel 900 hajóval résztvevő kétezer ember indulása csaknem 30 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik