Kajak-kenu: Douchev-Janics 200 méteren verhetetlen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.20. 15:39
null
A májusi vk-ra kényszerből összetérdelő Mike, Vasbányai páros eddig itthon mindent vitt
Douchev-Janics Natasa 200 méteren egyesben és Kovács Katalinnal párosban is nyert a kajak-kenusok második válogatóján, így újabb két versenyszámban dőlt el a világbajnoki indulás, hiszen az első válogató is hasonló eredménnyel zárult.

 

Az ötkarikás versenyszámnak tekinthető egyesben Douchev-Janics bronzérmes lett az idei portugáliai Eb-n, míg a Kovács Katalinnal alkotott duója győzött.

KOVÁCSÉKNAK NEM KELL SZÉTLŐNIÜK SZABÓÉKKAL
Elmarad a vasárnapi szétlövés a női K-2 500 m-es olimpiai versenyszámban, miután az a szakmai döntés született, hogy a párharcban érintett mind a négy kiválóság bekerül a vb-csapatba.
„Női ötszáz párosban nincs szétlövés, hanem a Kovács, Douchev-Janics páros viszi a számot, Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina pedig a négyesben fog rajthoz állni a világbajnokságon – adott magyarázatot Storcz Botond szövetségi kapitány. – Azért döntöttem így az érintettekkel egyeztetve, mert a lányok között egész hétvégén minimális különbségek voltak párosban és egyesben is, ezért nem indokolt, hogy aki négyest indul, az ott legyen a párosban is. A végleges csapatösszeállításról a szakmai bizottsági ülést követően kedden az elnökség fog dönteni.”

„Jó időt mentem, pont öt másodperccel voltam lassabb, mint a férfi győztes” – mondta Douchev-Janics Natasa.

Az ugyancsak olimpiai műsoron lévő C–1 200 m-en győztes – igaz, ebben még szétlövés vár rá – Nagy Péter C–1 500 m-en is nyert, utóbbiban övé a vb-indulás.

„Egyáltalán nem volt könnyű nyerni ebben a mezőnyben, de sikerült végrehajtanom, amit előre elterveztem – mesélte Nagy Péter. – A mezőnnyel tudtam menni, az utolsó 200 méteren pedig robbantottam és leráztam a többieket. Úgy érzem, hogy jól megy most az 500 méter, talán sikerül a dobogóra kerülnöm Duisburgban.”

A férfiaknál K–1 200 m-en – szintén olimpiai versenyszámról van szó – Tótka Sándor ismételt, másodszor is megelőzte az olimpiai hatodik Dudás Miklóst, így előbbinek nem kell szétlövésre odaállnia a vb-részvételért.

„Az elmúlt két hétben tudtam rendesen edzeni, az U23-as válogató előtt nem, mert be volt gyulladva a mandulám és fájt a derekam is – mondta Tótka Sándor. – Nagyon örülök neki, hogy sikerült, erős ellenfeleket vertem meg, ami azért is fontos, mert váltóban jó csapattal fogunk tudni odaállni Duisburgban.”

A női kenusoknál 200 m-en Lakatos Zsanett ezúttal legyőzte párostársát, a szakágban és a mezőnyben nála valamivel rutinosabbnak számító, Eb-bronzérmes Takács Kincsőt, így ebben a számban is szétlövésre volt szükség, amelyet később meg is rendeztek. Lakatos akkor is megelőzte Takácsot, így övé lett az egyes.

K–1 200 m-en a második válogatót megnyerő Molnár Péter, Bán Kristóf duóra szétlövés vár az Eb-n induló, ezúttal harmadik Horváth Bence, Szomolányi Máté egység ellen.

A kenupárosoknál folytatódik Vasbányai Henrik és Mike Róbert hazai diadalmenete: ahogy az első, úgy a második válogatón is behúzták mindkét versenyszámot, ezúttal az 500 m-t.

5000 m-en a férfiaknál mindkét szakágban ugyanaz a versenyző győzött, aki korábban az első válogatón a leggyorsabbnak bizonyult, így a portugáliai Eb után minden bizonnyal a duisburgi vb-n is Noé Milán, illetve Vajda Attila képviseli majd a magyar színeket. A női kajakosoknál az első válogatón pályaelhagyás miatt kizárásra kerülő, de az Eb-n mégis induló Csay Renáta (aki megnyerte a kontinensbajnokságot) ezúttal első helyen ért célba.

A kérdéses számokban vasárnap és hétfőn rendezik meg a szétlövéseket.

Parakenuban, 200 méteren LTA kategóriában Rigó Imre, női A kategóriában Kajdi Katalin, női TA kategóriában Váczi Anita, férfi V-1 TA kategóriában Szabó Sándor, K-1 TA versenyszámban pedig Bencze János győzött. Weisz Róbert parakenu szakág vezető szerint a keddi szétlövés után derülhet majd ki a világbajnokságra utazók végleges névsora.

KAJAK-KENU, VB-VÁLOGATÓ
K–1 200 M
1. Tótka Sándor 33.790 mp.
2. Dudás Miklós 33.916
3. Molnár Péter 34.054

K1 5000 M
1. Noé Milán 23:46.450 perc
2. Bozsik Gábor 23:56.068
3. Winkler Máté 23:58.222

K–2 200 M
1. Molnár Péter, Bán Kristóf 31.989 mp.
2. Sík Márton, Boros Gergely 32.355
3. Horváth Bence, Szomolányi Máté 32.367

C–1 500 M
1. Nagy Péter 1:46.970 perc
2. Varga Dávid 1:47.972
3. Dóczé Ádám 1:49.784

C1 5000 M
1. Vajda Attila 26:42.785 perc
2. Sarudi Pál 26:59.819
3. Dóczé Ádám 27:15.941

C–2 500 M
1. Mike Róbert, Vasbányai Henrik 1:38.466 perc
2. Széles Gábor, Devecseri Ádám 1:41.676
3. Szabó Gábor, Forgó Christopher 1:42.090

NŐI K–1 200 M
1. Douchev Janics Natasa 38.865 mp.
2. Vad Ninetta 39.267
3. Fazekas-Zur Krisztina 39.603
4. Kozák Danuta 39.861
5. Kárász Anna 39.987

NŐI K1 5000 M
1. Csay Renáta 25:46.350 perc
2. Bodonyi Dóra 25:47.412
3. Szilvásy Nóra 26:20.274

NŐI K–2 200 M
1. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 35.765 mp.
2. Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina 36.077
3. Vad Ninetta, Kárász Anna 36.095

NŐI C–1 200 M
1. Lakatos Zsanett 46.848 mp.
2. Balla Virág 47.922
3. Takács Kincső 48.390

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik