Kajak-kenu: Benedek Dalma életmód-változtatásra készül

Vágólapra másolva!
2010.09.21. 12:27
Immár hatszoros világbajnoknak mondhatja magát Benedek Dalma. Kiváló kajakozónk az idei poznani világbajnokságon a női négyes tagjaként gyűjtötte be a hatodik vb-aranyérmét. Benedek a kajak.hu sportági oldalon vezetett blogjában beszámolt az élményeiről, a Kanadában töltött szabadságáról, illetve a hazatérés okozta nehézségeiről.

„Azon kevés alkalmak egyikét élhettem át, amikor a pálya minden egyes centiméterét élveztem, örömből kajakoztam – utalt a poznani vb-győzelemre Benedek Dalma. – Persze, erre az érzésre az is rásegített, hogy féltávnál gyakorlatilag eldőlt a verseny, és tudtam, hogy már senki és semmi nem veheti el tőlünk az aranyérmet."

A vb után pár nap állt a kajakos rendelkezésére a csomagolásra, majd egy esküvőre voltak hivatalosak Kanadába: szerb vőlegényének a húga ment férjhez. A kanadai élmények után az átállás nehézségeivel küzd, de jó lesz minél előbb visszarázódnia, hiszen indul a felkészülés, már a 2011-es, olimpiai kvalifikációs idényre. Ráadásul vőlegényével újabb nagy lépésre szánták el magukat.

„Remélem, lassan visszazökkenek az eredeti kerékvágásba, mert egy hét múlva megkezdődnek az edzések. Már nagyon várom, jó lesz megint mozgásban lenni. Ráadásul megbeszéltük Dusannal, hogy az idei szezonban változtatunk egy kicsit az életmódunkon, ezzel is segítve a felkészülést. Rengeteg tervem van, nagyon lelkes vagyok. Örülök, hogy ilyen jól sikerült ez a pár hetes pihenő, mert a hosszú-hosszú téli időszakban, amikor nincs más, csak a monoton edzések, lesz miből töltekezni és erőt meríteni."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik