Kajak-kenu: a Veszprém BL-meccsén hangolt a Kicsi Team

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 10:58
Lapát helyett a labda kapott főszerepet Hüvös Viktor kajakos csapatának rendhagyó összetartásán: a Kicsi Team négy versenyzője a Telekom Veszprém hétvégi Bajnokok Ligája-mérkőzésén a lelátón hangolt a felkészülés rajtjára.

A Nádas Bence, Tótka Sándor, Kuli István, Dudás Miklós kvartettnek a győzelmet ugyan nem sikerült kiszurkolnia a Vardar Szkopje ellen, a fiúkat így is lenyűgözte a népszerű csapatsport világa, a látványos körítést és a fantasztikus hangulatot bevallottan egyaránt irigylik a kézilabdázóktól.

„A kajak-kenu más világ, ugyanakkor örülünk, hogy a jövő évi világbajnokságot Szegeden rendezik, mert a hazai környezet varázsát mi is rendre érezzük” – mondták egybecsengőn Tótkáék, akik a találkozó VIP-vendégeiként a kulisszák mögé is bepillanthattak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik