Kajak-kenu: a nemzetközi szövetség 74 éves elnöke is koronavírusos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.30. 09:11
null
Perurena López (balra) Schmitt Pállal – a spanyol sportvezető február végén járt Magyarországon, a nemzetközi szövetség volt főtitkára, a 94. életévében elhunyt Bonn Ottó temetésén vett részt (Fotó: MOB/Szalmás Péter)
Pozitív lett a koronavírustesztje a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség  (ICF) elnökének, José Perurena Lópeznek – írta az insidethegames.biz internetes oldal, amelynek információját a nemzetközi szövetség megerősítette.

 

A 74 éves spanyol sportvezetőt – aki decemberig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja is volt – Madridban szállították kórházba. Perurena López az ICF mellett a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) elnöke is, utóbbi pozíciójában a 2021-es világjátékok megrendezésén dolgozik.

A kajak- kenu sportból tervei szerint az év végén távozó vezető a napokban még türelmet kért a kajak-kenus családtól az idei versenyekkel kapcsolatosan, mondván, megvárja a NOB állásfoglalását az olimpia új időpontjáról, és csak ezután hozza nyilvánosságra az ICF korábban kidolgozott vészforgatókönyvét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik