Az ausztrál olimpiai bajnok üzent ígéretünknek

Vágólapra másolva!
2010.05.20. 21:41
null
Ken Wallace olimpiai bajnokként már megengedhetett magának egy kis lazsálást, főként, ha a körülmények nem ideálisak (Fotó: Action Images)
Címkék
Két héttel ezelőtt a franciaországi Vichyben megrendezett világkupával kezdetét vette a nemzetközi kajak-kenus idény Európában. A magyar válogatott tizenegy versenyzővel, leginkább fiatalokkal képviseltette magát a megmérettetésen. Egyikük, a 2009-es évben eredményei alapján legjobbak bizonyuló, egyesben ifi vb-t nyerő Dudás Miklós még az ausztrálok olimpia bajnokát, Ken Wallace-t is megelőzte. Utóbbi a kajak.hu-nak nyilatkozott a maga mögött hagyott és az előtte álló vk-ról, valamint Dudásról.
„Elképesztő volt látni, milyen erős a mezőny – nyilatkozta a vichyi vk-t követően Dudás szintén a kajak.hu-nak. - Max Hoff például rettenetesen gyors volt, de a németek egyébként is hihetetlen formában voltak, igaz, náluk múlt héten volt a válogató. Azért jó érzés volt, hogy olyan, szűke elitbe tartozó versenyzőt, mint az ausztrál Ken Wallace-t megelőztem. Persze, nem tudjuk, lehet, hogy csak a rajtot gyakorolta..."

Nos, Dudás önkritikusan nem volt elájulva magától a franciaországi versenyen mutatott teljesítményétől, hiszen az időeredményeket tekintve mindenképpen jobbra számított. Egy olimpiai bajnokot megelőzni azonban mindig nagy élmény a felnőttek közé éppen csak beköszönő ifjoncoknak, ez az élmény Dudásban is nyomokat hagyott. Persze, fenntartásai neki is voltak: vajon mennyire vette komolyan a versenyt az ausztrál kiválóság?

Dudás egy ifjonchoz hűen komolyan vette már a vichy  vk-t is
Dudás egy ifjonchoz hűen komolyan vette már a vichy vk-t is
Wallace a sportági oldalnak tett nyilatkozatából kitetszik, talán még annyira sem, mint azt elsőre bárki gondolhatta volna. Így azt sem tanácsolja fiatal magyar riválisának, hogy a vichyi vk-n látottakból messzemenő szakmai következtetéseket vonjon le...

„Nagyon nehezen alakul a szezonkezdetem – nyilatkozta az ausztrál olimpiai bajnok. – Az izlandi vulkánkitörés miatt eleve két és fél héttel később tudtam megérkezni Európába. Ahol aztán borzasztó időjárás fogadott. A hideg, szeles, csapadékos idő nagyon megvisel, nem ehhez vagyok szokva, ez engem tönkrevág. Tudom, a sportágban sokan másokat is. Nem éppen ideális a felkészülésre. A vichyi verseny semmilyen szempontból nem lehet mérvadó, 250 után már csak utaztam, nem eveztem. Gyakorlatilag csak azok előztek meg, akik abban a számban éppen hajóban ültek és velem egy futamban voltak."

„A szegedi világkupa az már más lesz, bár az időjárás még mindig nem az igazi. Sőt, kifejezetten lehetne már jobb is. Ettől függetlenül a Maty-éren hagyományosan jó versenyre van kilátás. A szegedi regatta mindig az évad egyik legjobb, legszínvonalasabb viadala. Egy dolog jöhet közbe, az pedig az oldalszél, ami megnehezíti a versenyzést. Miután néhány kivételtől eltekintve általában eljön a sportág krémje, szakmailag is értékes a viadal, de a pálya, valamint a körülmények szintén tökéletesek. Ráadásul mindig sok néző előtt versenyzünk, ami kifejezetten hangulatossá teszi a futamokat. Speciel nekem az egyik kedvenc versenyhelyszínem, de vagyunk még ezzel így egy páran, jópáran a sportágban."v
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik