Osztrák hokiliga: Salzburgban vezetett, de vesztett a Fehérvár

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.10. 21:30
null
Andrew Sarauer szerezte a meccs első gólját (Fotó: Dömötör Csaba)
Egy harmad után vezetett a Fehérvár, de a jó passzban lévő házigazda Salzburg nyerte meg 4–1-re a két csapat kedd esti mérkőzését az osztrák jégkorongbajnokságban (ICEHL).

 

Noha még csak január elején járunk, idén már kétszer összecsapott egymással az előző idény rájátszásának két döntőse. Tavaly az osztrákok a bajnokság végén felülmúlták Kevin Constantine együttesét, és a csapatok előző találkozóját a Raktár utcában is magabiztosan nyerték meg.

Ahogy arra számítani lehetett ezúttal sem volt könnyű dolguk az utóbbi időben sérülések sújtotta székesfehérváriaknak. Háromsornyi védőt sem tudott kiállítani a magyar gárda amerikai vezetőedzője, összesen öt hátvéddel állt ki a liga egyik legerősebb egyesülete ellen.

Terbócs István, a Volán csatára a mérkőzés előtt elmondta, számítottak rá, hogy az osztrákok szoros emberfogással játszanak, és így is történt. A Salzburg rendkívül kevés teret hagyott a vendégjátékosoknak, agresszíven letámadott, ez láthatóan nem ízlett a Fehérvárnak. Az első játékrészben több mint kétszer annyi helyzetet dolgozott ki a címvédő, mint a Volán, az eredményjelzőn mégis a magyar csapat neve mellé került egy egyes, miután egy kapusról lecsorgó korongot Andrew Sarauer közvetlen közelről bekotort a kapuba. A sportszerű, kiállítás nélküli első harmadot követően tehát hiába játszott fölényben a Red Bull, minimális különbségű vezetésének köszönhetően a magyar csapat vonulhatott elégedettebben az öltözőbe.

A Salzburg teljesítménye kiegyensúlyozottabb volt, mint a csapat szurkolóié, akik elvétve adták csak jelét, hogy a csarnokban vannak. A középső harmadban még az elsőnél is nagyobb fölényben játszott a hazai gárda, és a nyomás gólokká érett. Bár az egyenlítéshez egy magyar szempontból szerencsétlenül megpattanó és Olivier Roy feje fölött behulló korong vezetett, nem sokkal később teljesen megérdemelten vette át a vezetést a címvédő. Az utolsó harmadra visszavett a tempóból a Salzburg, de így is szerzett újabb két gólt – igaz, az egyik üres kapus volt.

Összességében kedden sem volt kérdés, melyik csapat van jobb formában, a megtépázott, több sebből vérző Volán nem tudta felvenni a versenyt a gyors és négy teljes sorral felálló osztrákokkal, javítani pedig január 17-én lesz legközelebb lehetősége – a Klagenfurt otthonában.

OSZTRÁK JÉGKORONGLIGA
RED BULL SALZBURG (osztrák)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 4–1 (0–1, 2–0, 2–0)
Salzburg, 2080
néző. V: Nikolic, Ofner, Nothegger, Seewald (mind osztrákok)
SALZBURG: Tolvanen – Robertson (1), Lewington / MacWilliam, Genoway / Stapelfeldt 1, Schreier / Maier, Steffler – Huber (1), NISSNER 1 (1), Loney (1) / Meyer, Wukovits, Schneider 1 / Huber, Baltram 1, Thaler / Auer, Heigl, Predan. Edző: Matt McIlvane
FEHÉRVÁR: O. Roy – Fournier, Mihály Ákos / Csollák, Szabó Dániel / T. Campbell – Erdély Cs., Hári J., Kuralt / Leclerc, Findlay, Petan / Rétfalvi, SARAUER 1, Ambrus G. / Vértes, Németh K., Terbócs. Edző: Kevin Constantine
Kapura lövések: 45–18
Gól – emberelőnyből: 4/0, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Matt McIlvane:
– Akárhányszor játszunk a Volánnal, mindig nagy a rivalizálás, hiszen különleges pillanatokat hozott a múltban ez a párharc. Együttesem küzdött, hogy a kapott gól után megfordítsa a meccset, és a középső harmadban sikerült is neki. A harmadik játékrészben is nyomást helyeztünk ellenfelünkre, igazi csapatmunka eredménye a győzelmünk.
Kevin Constantine: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra, a rengeteg sérülés ellenére jól teljesítettek a nekik idegen pozícióban szereplő játékosaim. Nem könnyű annak, aki mindig is csatárt játszott, az edzője pedig hátrarendeli. Mi szereztük az első gólt, de ilyen kevés játékossal nem volt esélyünk.

A játéknap további eredményei
Vienna Capitals–Bozen Südtirol 3–4
Vorarlberg–Graz 5–4 – hosszabbítás után

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Innsbruck 36 25 2 9 144–111 +33 77
2. Bozen Südtirol 36 23 3 10 129–84 +45 75
3. Salzburg 34 22 2 3 7 104–62 +42 73
4. Villach 35 18 2 1 14 125–108 +17 59
5. Linz 34 17 3 1 13 97–85 +12 58
6. Klagenfurt 34 12 7 4 11 97–84 +13 54
7. Vienna Capitals 33 15 2 4 12 102–94 +8 53
8. Fehérvár AV19 35 14 2 5 14 87–87 0 51
9. Graz 36 10 4 4 18 74–102 –28 42
10. Pustertal Wölfe 36 10 2 4 20 93–107 –14 38
11. Asiago 34 9 3 2 20 91–120 –29 35
12. Olimpija Ljubljana 34 9 2 2 21 87–127 –40 33
13. Vorarlberg 35 8 2 2 23 67–126 –59 30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik