Női hoki: újra magyar csapat a csúcson az európai ligában

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 18:02
null
Sorozatban harmadszor nyert a Kanadai Magyar Hokiklub
A Kanadai Magyar Hokiklub (KMH) sorozatban harmadik alkalommal aratott diadalt az európai női hokiligában (EWHL), amelynek a négyes döntőjét ezúttal Budapesten rendezték.

 


A hét végén, a budapesti Tüskesátorban tartották az EWHL-jégkorongbajnokság fináléját, amelyen a KMH, a MAC Budapest, az ausztriai Sabres Vienna és a szlovák SKP Bratislava csapata küzdött a trófeáért.

A címvédő KMH veretlenül teljesítette az alapszakaszt, így ezúttal is jó eséllyel vágott neki a Final Fournak. A szombati elődöntőben a fővárosi riválissal kellett szembenéznie: fordulatos meccsen, szétlövéssel a KMH győzött 3–2-re.

A vasárnapi aranycsatában megismétlődött a 2019-es finálé párosítása: a KMH a Sabres Vienna ellen játszott. Somogyi Vivien góljának és Natasza Tarnowski két találatának hála a magyar alakulat 3–0-s sikert ért el, és így sorozatban harmadik alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet.

„Ezúttal is nagyon örülünk a győzelemnek. Noha a döntőben az ellenfelünk megnehezítette a dolgunkat, úgy érzem, kontroll alatt tartottuk a találkozót. Az eredmény önmagáért beszél” – nyilatkozta a KMH vezetőedzője, Mika Väärälä a finálé után a klub Facebook-oldalának adott interjúban.

A MAC Budapest elveszítette a bronzmérkőzést, a pozsonyiak 1–0-ra bizonyultak jobbnak.

EURÓPAI NŐI HOKILIGA, NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST
ELŐDÖNTŐ

Sabres Vienna–SKP Bratislava 4–3
KMH–MAC Budapest 3–2
DÖNTŐ
KMH–Sabres Vienna 3–0
BRONZMÉRKŐZÉS
SKP Bratislava–MAC Budapest 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik