NHL: a finn kapus elhagyta a buborékot, és befejezte az idényt

Vágólapra másolva!
2020.08.15. 20:19
A Boston Bruins első számú kapusa, Tuukka Rask úgy döntött, elhagyja a „buborékot”, és az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának hátralévő részében nem szerepel.

„Ott akartam lenni a csapattársaimmal, de jelenleg a jégkorongnál fontosabb dolgok is vannak az életemben, mégpedig, hogy a családommal legyek. Köszönöm a klubom és csapattársaim támogatását, azt kívánom, hogy sikeresek legyenek” – írta közleményében a finn kapus, aki visszatér feleségéhez és három gyerekéhez, akik közül az egyik újszülött.

Rask arról is beszélt, hogy a mérkőzéseknek egyáltalán nincs meg a megszokott intenzitása szurkolók nélkül, a játék nem hasonlít a rájátszásban megszokott hokihoz, sokkal inkább bemutató jellegük van a találkozóknak.

A Bruins alig néhány órával a következő mérkőzése előtt jelentette be, hogy Rask elhagyta a torontói helyszínt, ahol a Carolina Hurricanes elleni első fordulós párharc harmadik mérkőzése vár a csapatra.

Rask távozása óriási érvágás a bostoni együttesnek, ugyanis a 33 éves hálóőr döntős a legjobb kapusnak járó Vezina Kupáért, amelyet 2014-ben egyszer már elnyert. Az NHL újraindulása óta csapata öt meccséből négyszer ő állt a kapuban, a folytatásban pedig Jaroslav Halak helyettesíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik