Jégkorong-vb: a 3. harmadban fordítottak a csehek a svédek ellen

Vágólapra másolva!
2021.05.27. 22:02
null
Nem ez a pillanat előzte meg Jakub Vrana (pirosban) bombagólját... (Fotó: AFP)
A Rigában zajló jégkorong-világbajnokság csütörtöki esti mérkőzésein az A-csoportban a harmadik harmadot még 2–0-s hátrányban kezdő Csehország négyet lőve fordított az ezzel a csoport sereghajtójává váló Svédország ellen, míg a B-csoportban Finnország simán legyőzte a továbbra is pont nélkül álló olaszokat, és a csoport élére ugrott.

 

A rigai jégkorong-világbajnokságon csütörtök este az egyaránt két vereséggel kezdő két korábbi világbajnok, Csehország és Svédország rangadója jelentette a fő attrakciót – még akkor is, ha a meccs előtt az A-csoport utolsó két helyét foglalták el, és tudták: a vesztesnek nagyon nehéz lesz kiharcolnia a továbbjutást.

A találkozót a svédek kezdték nagyobb lendülettel, és a 13. percben Andreas Wingerli vezetést szerzett, majd három perccel később Rickard Rakell használt ki egy emberelőnyt. A 2–0-s hátrányban lévő csehek a második 20 percben már jóval pörgősebben játszottak, ám hol Adam Reideborn kapus védett nagyokat, hol a védelem dolgozott hatékonyan, ha meg már minden kötél szakadt, besegített a kapuvas.

A záró harmadban viszont már nem volt kegyelem: Jakub Vrana óriási bombagólja – emberelőnyből – a hosszú felsőbe alig 70 másodperc után nyílttá tette a meccset, és ugyan egy alkalommal a gólvonalról mentett a svéd védő, Jonathan Pudas, hamar jött az egyenlítés is: szépen kijátszott figura végén a csapatkapitány, Jan Kovár volt eredményes. A svédeket megfogta az egyenlítő gól, a csehek viszont új lendületre kaptak, és a harmad közepén már náluk volt az előny Lukas Klok megpattanó lövésével. A 4–2-es végeredményt másfél perccel a vége előtt az üres kapuba betaláló Jakub Flek állította be.

Győzelmükkel a csehek felugrottak a csoport középmezőnyébe, míg a svédek visszacsúsztak a csoport utolsó helyére, és nehéz helyzetbe kerültek a továbbjutásért zajló harcban.

A B-csoport esti meccse hozta a papírformát, Finnország minden különösebb erőlködés nélkül 3–0-ra legyőzte a világbajnoki mezőnyben egyedüliként pont nélkül álló Olaszországot,és a csoport élére állt.

JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKSÁG (RIGA)
7. NAP
A-CSOPORT

Svájc–Szlovákia 8–1 (1–0, 3–0, 4–1)
Svédország–Csehország 2–4 (2–0, 0–0, 0–4)
A csoport állása: 1. Oroszország 9 pont/4 mérkőzés (15–7), 2. Svájc 9/4 (14–10), 3. Szlovákia 9/4 (11–12), 4. Csehország 5/4 (12–13), 5. Dánia 5/4 (7–9), 6. Fehéroroszország 4/4 (8–12) 7. Nagy-Britannia 4/4 (8–15), 8. Svédország 3/4 (12–9)

B-CSOPORT
Egyesült Államok–Lettország 4–2
(2–2, 2–0, 0–0)
Finnország–Olaszország 3–0 (2–0, 1–0, 0–0)
A csoport állása: 1. Finnország 10/4 (11–5), 2. Németország 9/4 (19–9), 3. Egy. Államok 9/4 (13–5), 4. Lettország 7/4 (9–7), 5. Kazahsztán 7/4 (8–8), 6. Kanada 3/4 (6–12), 7. Norvégia 3/4 (9–15), 8. Olaszország 0/4 (5–19)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik