Jégkorong: „Remélhetőleg Románia legyőzése után beleállunk a britekbe”

PUSZTAI VIOLA (Nottingham)PUSZTAI VIOLA (Nottingham)
Vágólapra másolva!
2020.02.08. 09:39
Felkészülési mérkőzéseken már bizonyíthattak, de téttel járó tornán a nottinghami olimpiai előselejtezőn vesznek részt először a magyar jégkorong-válogatottal. Szabó Bence és Tóth Richárd is megtalálta a helyét a csapatban. 

„Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetünk, mindkettőnknek ez az első éles tornája, aminek nagyon nagy tétje van. Eddig valóban csak felkészülési tornákon szerepeltünk, de most megkaptuk a lehetőséget, és megpróbálunk élni vele mondtaSzabó Bence, aki a Hydro Fehérvár AV19 játékosaként az EBEL-ben január hónap legjobb teljesítményt nyújtó fiatalja lehet,s erről is beszél videónkban.

Az FTC-vel nemrég Magyar Kupát nyerő Tóth Richárd természetesen egyetért a csapattárssal, hozzátéve, igyekeznek minél többet tenni azért, hogy sikerrel járjon a válogatott Nottinghamben. Emellett videónkban szó esik az észtek elleni meccsről, valamint a szombati, Románia elleni találkozóról is, amelyet remélhetőleg megnyer a magyar válogatott, s amely után, ahogy Szabó fogalmazott: „beleállunk a britekbe”.

JÉGKORONG
FÉRFI OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, NOTTINGHAM
2. FORDULÓ (szombat)
15.00: MAGYARORSZÁG–Románia– élőben az NSO-n!
19.00:Észtország–Nagy-Britannia

A FOLYTATÁSBAN
3. FORDULÓ (vasárnap)

15.00:Románia–Észtország
19.00:Nagy-Britannia–MAGYARORSZÁG – élőben az NSO-n!

AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
MAGYARORSZÁG–Észtország4–1
Nagy-Britannia–Románia 4–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik