Jégkorong: öt év és négy bajnoki cím után távozik a Fradi csatára

Vágólapra másolva!
2022.06.13. 16:28
null
Roczanov Dezső távozik az FTC jégkorongcsapatától (fotó: fradi.hu)
A korábban bejelentett két érkező és három távozó mellett újabb, a keretet érintő változásról számolt be az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata, amely hivatalos honlapján tudatta, hogy öt idény után távozik Roczanov Dezső a zöld-fehérektől.

 

A 33 esztendős támadó először a 2011–12-es idény közben igazolt a Ferencvároshoz, ahonnan ugyan másfél év után távozott, de 2017-ben visszatért a Greg Lundqvist által irányított együtteshez, amelyet azóta erősített.

A Székesfehérváron nevelkedő Roczanov Dezső 2007-ben megjárta a korosztályos világbajnokságot, 2008-ban pedig magyar bajnoki címet nyert az Alba Volánnal, mielőtt Újpestre igazolt, amelyet egészen a 2011–12-es idényig erősített, de ekkor a Ferencvároshoz szerződött. A zöld-fehéreknél eltöltött másfél idénye után előbb Miskolcon nyert bajnoki címet és Erste Ligát, majd Magyar Kupát a DVTK Jegesmedvékkel.

2015 és 2017 között pedig a MAC-ot erősítette, amellyel döntőzött az Erste Ligában, majd újabb újpesti félidény után tért vissza a Ferencvároshoz. Roczanov a zöld-fehérekkel öt idény alatt négy magyar bajnoki címet, két Erste Ligát, egy-egy Magyar Kupát és Szuperkupát nyert, illetve ott volt a ritteni IIHF Kontinentális Kupán is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik