Jégkorong MK: döntős a DEAC és az FTC-t kiütő Fehérvár AV19 is

K. G., CS. M.K. G., CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.01.22. 19:37
null
Debreceni öröm... (Fotó: Getty Images)
A Debreceni EAC 5–3-ra nyert Székesfehérváron a DVTK Jegesmedvék ellen a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjének első mérkőzésén, így bejutott a fináléba. Mint a Hydro Fehérvár AV19 is, amely 5–0-ra legyőzte a Ferencvárost.


DEAC–DVTK JEGESMEDVÉK

Viszonylag ritkán rendeznek keleti rangadót Székesfehérváron, de most a Magyar Kupa négyes döntőjének egyik ágán a DEAC és a DVTK Jegesmedvék küzdött meg a fináléért. Előbbi címvédőként automatikus résztvevője volt a final fournak, utóbbi pedig „saját” jogán jutott be oda, bajnoki szereplését alapul véve elég nagy meglepetésre.

A borsodiak azonban az új évre alaposan megerősödtek, januárban három jó légióst is szerződtettek, közülük a négy diósgyőri meccs után három ponttal álló Brett Parnham viszont sérülés miatt lemarad a kupahétvégéről. A végig remek meccsen a DEAC szerezte meg a vezetést a hatodik percben, nem kevés miskolci asszisztenciával: előbb Szabad Kevin veszített korongot a saját harmadában, a kínálkozó lehetőségre lecsapó Berta Ákos passza pedig bántóan üresen találta meg Molnár Dávidot a kapu szájában, senkitől sem zavartatva tehette be a pakkot a gólvonalról az üres kapuba. Berta után viszont a másik csapatkapitány, a miskolci Miskolczi Márk is főszerepbe került. A kanadai bekk, Kayle Doetzel tüzelt jól takarásból a kékről, az első kipattanót Ritó László lövésénél még védte Hetényi Zoltán, a másodikat viszont Miskolczi már bekaparta, így nem sokáig örülhetett előnyének a címvédő.

Az első szünetre mégis kétgólos előnnyel fordulhatott. Előbb az exmiskolci Gőz Balázs saját kipattanóját baseballozta be Duschek Dávid kapujába – a találatot magas bot miatt videózták, végül megadták –, majd Jordan Klimekre nem léptek ki időben a DVTK-védők, a kanadai bekk csalta kicsit a távot, majd vassal együtt nagy gólt ragasztott a kapu oldalába.

A találkozó felénél drámai fordulatok következtek. Előbb Ville Hyvärinen egy passz helyetti váratlan lövéssel szépített, majd úgy tűnt, másodszor is kiegyenlít a DVTK, miután a feltűnően üresen érkező Chris Seto verte be a ziccerét Jack Walker keresztpassza után. Csakhogy utóbb kiderült, miért lehetett olyan egyedül Seto: a miskolciak hatan voltak a jégen, a gólt így érvénytelenítették, a túl sok emberért megítélt kétperces kisbüntetést pedig Rastislav Spirko használta ki nagy góllal – 3–3 helyett 4–2, nagyon nem mindegy...

A DEAC végül élt is a szám- és lélektani előnnyel, a Jegesmedvéktől a fennmaradó félórában már csak egy újabb szépítésre futotta Doetzel révén, három perccel a vége előtt Sági Martin beütötte a mindent eldöntő gólt, a címvédő így vasárnap este ismét megküzdhet a kupáért.

Nyerni tudott a Fehérvár (Fotó: Dömötör Csaba)
Nyerni tudott a Fehérvár (Fotó: Dömötör Csaba)

FEHÉRVÁR–FTC

Váratlanul emlékezetesre sikeredett tavaly a Magyar Kupa debreceni négyes döntője: az elődöntőben a címvédő FTC-t legyőző DEAC a fináléban az ICEHL-es nagycsapat Hydro Fehérvár AV19-et is felülmúlta óriási meglepetésre, ez pedig a mindössze néhány héttel korábban szerződést hosszabbító Volán-edző, Antti Karhula állásába került. A székesfehérváriak tehát most kettőzött elánnal készültek, hogy kiköszörüljék a csorbát hazai jégen. Ráadásul illusztris vendég is helyet foglalt az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnok lelátóján: a nemzetközi szövetség, az IIHF francia-kanadai elnöke, Luc Tardif, aki a honi anyaszervezet, az MJSZ meghívására tesz a hétvégén történelmi látogatást hazánkban.

Ennek megfelelő álomkezdést produkált a Fehérvár, 22 másodperc után már vezetett is: az első bulit követően a visszatérő Bartalis István tüzelt, Arany Gergelyről lecsorgott a korong, éppen a jókor jó helyen érkező Erdély Csanád elé, aki előbb korijával maga elé tette, majd onnan be az üres kapuba. A kapusok jó napot fogtak ki, sokáig ez volt az egyetlen találat, a fehérváriak végül a záró harmadban biztosították be a győzelmüket – akkor viszont elég stílusosan. A 47. percben Braeden Shaw átadása után Gleason Fournier mattolta Aranyt, tízzel a vége előtt Németh Kristóf értékesítette a ziccerét, majd az 58. minutumban Alex Petan nézte meg és lőtte ki a rövidet. A sokáig szoros mérkőzés legvégére gálajelleget öltött a Volán, az utolsó, Jacobs-találat fél perccel a lefújás előtt már inkább illett egy All Star-meccsre Erdély zseniálisan szemtelen kapu mögötti fonákcenterezésével.

A hazaiak így összességében magabiztos győzelemmel, Tirronen-shutouottal és közönségüket is kiszolgálva jutottak be a kupadöntőbe, ahol a címvédő DEAC-cal meccselnek majd, vagyis megismétlődik a tavalyi finálé.

JÉGKORONG
MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, SZÉKESFEHÉRVÁR
ELŐDÖNTŐ

DEAC–DVTK JEGESMEDVÉK 5–3
(3–2, 1–0, 1–1)
Székesfehérvár, 531
néző. V: Soós D., Kincses, Kövesi, Szabó 1 D.
DEAC:
Hetényi Z. – GŐZ 1 (2), Klimek 1 / Kloz, Vokla / Bogesics, Sándor F. / Jakabfy – DALECKY (3), Kulesov / SPIRKO 1 (2) / Novotny, Sági Martin 1, Turcotte (1) / Kozma F., Mazzag, Sándor B. / Almási, BERTA (2), Molnár D. 1. Edző: György József
DVTK:
Duschek – DOETZEL 1 (1), Wehrs (1) / Kiss R., Szirányi B. (1) / Hadobás, Hyvärinen 1 / Farkas O., Pecsét – Elgestaal, Seto (1), Walker / Galajda, Galanisz, Mattyasovszky / Miskolczi 1, RITÓ (2), Vojtkó / Farkas M., Hajník, Szabad. Edző: Tokaji Viktor
Kapura lövések:
40–54.
Gól – emberelőnyből:
5/1, ill. 3/1

HYDRO FEHÉRVÁR AV19–FTC-TELEKOM 5–0 (1–0, 0–0, 4–0)
Székesfehérvár, 1572 néző. V: Babic, Nagy A., Muzsik, Váczi.
FEHÉRVÁR: TIRRONEN – Atkinson, Nilsson / T. Campbell (1), Fournier 1 / Dahlroth, Szabó D. / Dobmayer – Hári J. (1), Jacobs 1, Magosi B. / Bartalis I. (1), ERDÉLY CS. 1 (1), PETAN 1 (1) / Mihály Ákos, Németh K. 1, Shaw (1) / Rétfalvi. Edző: Kevin Constantine
FTC: Arany G. – Boros, McFadden / Kärmeniemi, Seregély / Bohunicky, Sarcia / Hegyi Á. – Kóger D., KULMALA, Nagy G. / Fowlie, Tamminen, Tóth A. / Farkas S., Somogyi B., Tóth Gergő / Galántai, Komáromy, Roczanov. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 41–33.
Gól – emberelőnyből: 4/1, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG

Kevin Constantine:
– Ennyit számít, ha megszerzed a vezetést: utána sokkal felszabadultabban tudsz jégkorongozni. Nem volt ez egy öt nullás meccs, az ellenfél az első tizenöt percben bármikor betalálhatott volna, akkor visszajöhetett volna. Ezzel együtt jó teljesítményt nyújtottunk a visszatérőkkel együtt, végig nagy intenzitással játszva nyertünk.
Fodor Szabolcs:
– Minden évben nem lehet csodát tenni... Keményen küzdöttünk, le a kalappal a srácok előtt, mindenki kitette a szívét-lelkét. Nagyon elfáradtunk, remélem, vasárnapra ki tudjuk pihenni magunkat. Egy nullnál volt egy vasunk, ha az bemegy, talán másként alakul, de ebben most ennyi volt, érvényesült a papírforma, ekkora a különbség a két liga között.

MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ, SZÉKESFEHÉRVÁR
Vasárnap
A 3. helyért:
FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék, 14.05.
Döntő: Hydro Fehérvár AV19–DEAC, 17.15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik