Jégkorong: Lisa Haley még feljebb lépne a női válogatottal

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 08:21
null
Lisa Haley a kihívás miatt is választotta Magyarországot (Fotó: Dömötör Csaba)
Új, olimpiai bajnok edzővel készül a női válogatottunk: Lisa Haley amondó, ideje átadnia az odahaza felhalmozott tapasztalatát és csúcsra járatnia a programunkat.

 

– Milyen útja volt?
– Az utolsó pillanatot kaptuk el, mielőtt Kanadát a sárga országok közé sorolták. Macerás volt átesni az összes ellenőrzésen, kétszer is teszteltek a Covidra, ami nem akkora mulatság... Kicsit kapkodni kellett, de végül minden jól alakult, hiszen itt lehetek, és ugyan a koronavírus-járvány miatt elmaradt a betervezett finn túra, azért elkezdhettünk ismerkedni és dolgozni – mondta a 2014-ben másodedzőként olimpiai bajnok, 47 esztendős kanadai Lisa Haley, női felnőttválogatottunk új kapitánya.

– Miként találta meg a magyar szövetség?
– Kicsi a hokivilág, főleg a női szak­ág. Kétezerhárom óta dolgoztam a kanadai szövetségnek, a válogatottakkal jártuk a világot, így volt dolgunk a nemzetközi szövetséggel is, amelynél Kolbenheyer Zsuzsanna a női szakágvezető. Vele többször összefutottam különféle táborokban, most pedig azon vettem észre magam, hogy vele tárgyalok, miután a magyar szövetség jelezte a kanadainak, hogy edzőt keres. Szerencsém is lehetett.

– Miért érdekelte az ajánlat?
– Több oka van. Egyfelől sokat edzős­ködtem az egyetemeken, és mindig elkezdtem, majd végigvittem egy programot. Itt, Magyarországon ez a program már fut, viszont lehet még feljebb lépni, például bent maradni az elitben, és esetleg kijutni az olimpiára. Másfelől én kanadai vagyok, az elit világbajnokság pedig Nova Scotiában lesz, ahol felnőttem, ami különleges lehetőség.

– Ez tényező volt a tárgyaláskor, vagy csak plusz?

– Inkább csak plusz, akkor is itt lennék, ha a világ végén rendeznék ezt a vébét – de így azért izgalmasabb, hogy a családom is jelen lehet majd.

– Aki a sportág legtetején, a Kanadai Jégkorongszövetségnél dolgozik éveken át, miért akar bármi mást csinálni?

– Tudom, mit jelent a kanadai szövetséghez tartozni, és hatalmas megtiszteltetés a hazámat képviselni. Ugyanakkor szeretem a kihívásokat, ez a munka pedig olyan, amilyet még sosem csináltam, ráadásul az is a feladatunk, hogy fejlesszük a sportágat világszerte. Élveztem, ahogy odahaza egyre tapasztaltabbá váltam, most itt az ideje, hogy ezt átadjam.

– Mit tudott rólunk korábban?

– Sokat, elég nehéz lett volna nem észrevenni a fejlődést kezdve az U18-asok feljutásával az évtized elején. Sok ország találgatja, hogyan is a legjobb dolgozni, és Magyarország jól csinálta: alulról látott neki az építkezésnek. Ez a generáció jó ideje együtt játszik, és már a világ legjobbjainak is ellenfele lehet.

– Járt nálunk valaha?
– Nem, ez az első alkalom.

– Milyenek az első benyomásai?
– Mindenhol az emberek a legfontosabbak, és akikkel eddig itt találkoztam, mind nagyon kedvesek és motiváltak – ha egész évben ilyen kollégákkal dolgozhatsz, azt könnyű élvezni. És hát a konyha, az valami szenzációs: remélem, eljutok majd egy-két étterembe! Ráadásul most az időjárás is parádés.

– A családja is ennyire lelkes, hogy átjött a világ másik felére?
– Nagyon szerencsés vagyok, hiszen a férjem mindenben partner, csapatjátékos. Mivel ő várostervező, dolgozhat otthonról is, így össze tudjuk hangolni az órarendünket. Miként az olimpia előtt, most is megbeszéltük, hogy ez nagyszerű lehetőség a pályafutásom szempontjából. Szeretném, ha majd ő és a gyermekünk is eljönne Budapestre, hogy lássák, milyen itt – nem mintha jutna időm bármire most a munka mellett, de az élet örömeit jó megosztani a szeretteiddel.

– A legrosszabb esetben áprilisban, odahaza, a vébén megmutathatja, mire ment a lányainkkal...
– Pontosan!

Utazás augusztusban
Miként az interjúban is szóba került, női felnőttválogatottunknak most Finnországban kellene tartózkodnia – ha nem lenne a koronavírus-járvány. Ám mivel van, a 37-es játékoskeret az új stábbal jelenleg Budapesten, a Tüskesátorban edzőtáborozik: a napi két tréning mellett néhány házon belüli edzőmeccs, illetve csapatépítés szerepel a programban. A rendes mérkőzések sincsenek azonban messze, mert jövő hónapban is összegyűlnek a lányok, és augusztus 27–29. között Klotenben a házigazda Svájc, Német- és Csehország társaságában négyes tornán vesznek részt – ha az egészségügyi helyzet megengedi.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik