Jégkorong: KHL-rutinnal rendelkező szlovák a Fradiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.02. 14:47
A Ferencváros jégkorongcsapata szerződtette a KHL-ben is megfordult szlovák utánpótlás-válogatott támadót, Milan Kolenát – tudatta a klub hivatalos honlapja.

A 23 éves csatár csapatkapitánya volt az U18-as és az U20-as szlovák válogatottnak is, a KHL-ben szereplő Slovanban 19 évesen debütált, és 9 meccsen jutott szóhoz. Később több szlovák csapatban szerepelt, a legutóbbi szezont a brit másodosztályú Telford Tigersben töltötte, melynek színeiben 58 találkozón 66 pontig jutott.

„Természetesen ismerős környezet számomra Magyarország, hiszen szlovákként nagyon közel élünk egymáshoz – idézi az FTC honlapja Kolenát. Az előző idényben azonban Nagy-Britanniában játszottam, szakmailag nagyon jól sikerült a szezon, viszont nem tudtam magammal vinni a családomat, és nagyon hiányoztak. Most azonban csupán négyórányi autóútra fogok játszani az otthonomtól, ez mindenképpen hatalmas előny. Sajnos egyelőre nem sokat tudok a magyar jégkorongról, de azt hiszem, hamar belerázódok a dolgokba az előszezonban!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik