Jégkorong: az olimpiáért száll harcba a magyar női válogatott

Vágólapra másolva!
2021.11.11. 08:26
null
A küldetés nehéz, de nem lehetetlen: Lisa Haley csapatával a pekingi indulás jogáért csatázik a csehekkel, a lengyelekkel és a norvégokkal (Fotó: Dömötör Csaba)
Női jégkorong-válogatottunk megkísérli a bravúrt: Lisa Haley világelitben szereplő együttese a csütörtökön kezdődő chomutovi tornán igyekszik kivívni az olimpiai szereplés jogát.

 

Sokszor elmondtuk már, hogy jégkorongban még az átlagosnál is nehezebb feladat kijutni olimpiára a sportág speciális kvalifikációs rendszere miatt.

A férfiaknál például majdhogynem a lehetetlen küldetés kategóriájába esik, hiszen a nemzetközi szövetség (IIHF) világranglistájának első nyolc helyezettje mindig automatikus résztvevője az ötkarikás tornának, kilencedikként a rendező ország csapata (2022-ben Kína) vehet részt a játékokon, így az összes többi válogatott csupán három fennmaradó helyért küzd meg a kvalifikációs sorozatban. (Mint ismert, a mieink így is csak az utolsó körben, az augusztusi rigai négyes tornán buktak el.)

A nők esetében valamivel jobbak a kilátásaink, itt tízcsapatos az olimpiai mezőny, a világranglista első hat helyezettje és a rendező mellett szintén három helyért küzd a többi nemzet, ám mint ismert, válogatottunk eleve a világelitben szerepel, így csak az utolsó selejtezőkörben kell bekapcsolódnia a kvalifikációs küzdelmekbe, s a riválisok sem olyan erősek papíron, mint a férfiaknál.

Ez a bizonyos torna csütörtökön rajtol a csehországi Chomutovban, a világranglista-10. magyar csapat legkeményebb ellenfelének a házigazda ígérkezik: a cseh, lengyel, norvég hármasból csak ő előzi meg a ranglistán a mieinket, az augusztusi, kanadai elit-vb-n ugyanakkor csak 4–2-re tudta legyőzni Lisa Haley csapatát.

A küldetés tehát nehéz, de nem lehetetlen…

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:  Németh Anikó (MAC), Révész Zsuzsa (DHK), Szabó Fruzsina (MAC)
Védők:  Taylor Baker (MAC), Kiss-Simon Franciska (KMH), Sarah Knee (KMH), Márton Adél (BJA), Mayer Fruzsina (HTI Stars – Kanada), Németh Bernadett (MAC), Odnoga Lotti (Dartmouth College – Egyesült Államok), Tóth Enikő (KMH)
Támadók: Dabasi Réka (KMH), Garát-Gasparics Fanni (MAC), Gondos Tamara (MAC), Alexandra Gowie (MAC), Horváth Imola (Göteborg HC – Svédország), Huszák Alexandra (KMH), Jókai-Szilágyi Kinga (Vienna Sabres – Ausztria), Kreisz Emma (Stanstead College – Kanada), Metzler Regina (Vasas), Pázmándi Zsófia (MAC), Rónai Alexandra (MAC), Seregély Míra (University of Maine – Egyesült Államok), Strobl Lara (BJA), Szamosfalvi Petra (KMH), Szelényi Nina (BJA), Hayley Williams (KMH)
Szövetségi kapitány: Lisa Haley (kanadai)

OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, CHOMUTOV
Csütörtök
12.00:
Magyarország–Lengyelország
16.00: Csehország–Norvégia
Szombat
16.00:
Lengyelország–Csehország
20.00: Magyarország–Norvégia
Vasárnap
16.00:
Csehország–Magyarország
20.00: Norvégia–Lengyelország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik