Jégkorong: a jegyárak miatt elhalasztják a válogatott meccsét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.02. 20:26
Helyszínprobléma miatt elhalasztják a magyar jégkorong-válogatott és a Szpartak Moszkva február 9-re tervezett gálamérkőzését.



A Magyar Jégkorong-szövetség (MJSZ) hétfői közleményéből kiderül, hogy a Papp László Budapest Sportarénát működtető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. (BS) elállt a szerződéstől.

A Magyar Jégkorong-szövetség (MJSZ) hétfői közleményéből kiderül, hogy a Papp László Budapest Sportarénát működtető Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft. (BS) elállt a szerződéstől.

A BS indoklása szerint az esemény több tervezett támogatója visszalépett, így olyan magas jegyárakat kellene meghatározni, ami „visszatetszést keltene a szurkolókban, és az érdeklődés is elmaradna a várakozástól”.

A tájékoztatás szerint a BS-nek továbbra is szándékában áll a mérkőzést megszervezni egy másik időpontban. A fejlemények nyomán az MJSZ vizsgálja az orosz profiligában (KHL) szereplő moszkvai csapat elleni találkozó más időpontban való megrendezésének lehetőségét, ugyanakkor – amint azt a közleményben jelzi – jelenleg az aktuális válogatott-eseményekre koncentrál, így a kedden este a Tüskecsarnokban rendezendő Szapporói Hősök–Cseh Legendák gálameccsre, illetve a norvégiai felkészülési túrára.

A válogatott február 12. és 14. közötti olimpiai selejtezőre változatlanul a Papp László Budapest Sportarénában kerül majd sor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik