Jégkorong: A játékosok csúsznak-másznak a Fradi-címerért – Fodor

Vágólapra másolva!
2019.04.03. 09:30
Bár a döntő első meccsét hazai jégen elvesztette az FTC-Telekom jégkorongcsapata, a folytatásban zsinórban négy győzelmet aratott, s 4–1-es összesítéssel nyert meg az Erste Ligát a Csíkszeredával szemben. Az 5–2-re végződő ötödik mérkőzés után, a hosszasan tartó örömünnep közepette Fodor Szabolcs vezetőedző és a döntő MVP-jének választott Pavuk Attila beszélt a sikerről az NSO Tv-nek. A csapat kapitánya, Nagy Gergő pedig elárulta, mekkora bulit csapnak a győzelem örömére. A csíkszeredai Becze Tihamér a vereségük okait taglalta. 



„Vissza szerettem volna hozni azt a Fradit, amelyben felnőttem–
mondta Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője. – Gyerekként óriási élmény volt a telt házas Kisstadionban látni a jégen az óriási szívvel küzdő Fradit. Ez a magyar hokiban 20-25 éve már nincs meg, és ezt nagyon hiányoltam. Úgy látszik, hogy sikerült ezt visszahozni, rengeteg néző jött ki a meccseinkre, ezen akár egy nagyobb csarnokot is meg tudtunk volna tölteni. Emellett a játékosok csúsznak-másznak a Fradi-címerért, ezt képzeltük el, és ezt is kaptuk a szezonban, illetve a döntőben. Keményen megdolgoztunk ezért a bajnoki címért, megérdemeltük.”


„Vissza szerettem volna hozni azt a Fradit, amelyben felnőttem–
mondta Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője. – Gyerekként óriási élmény volt a telt házas Kisstadionban látni a jégen az óriási szívvel küzdő Fradit. Ez a magyar hokiban 20-25 éve már nincs meg, és ezt nagyon hiányoltam. Úgy látszik, hogy sikerült ezt visszahozni, rengeteg néző jött ki a meccseinkre, ezen akár egy nagyobb csarnokot is meg tudtunk volna tölteni. Emellett a játékosok csúsznak-másznak a Fradi-címerért, ezt képzeltük el, és ezt is kaptuk a szezonban, illetve a döntőben. Keményen megdolgoztunk ezért a bajnoki címért, megérdemeltük.”

Abban a döntő MVP-jének választott Pavuk Attila is egyetért, hogy nem volt könnyű az út addig, hogy magasba emelhessék az Erste Liga és a magyar bajnokság megnyeréséért járó trófeákat.

„Visszanézve kicsit bravúrnak tűnhet, hogy a Ferencváros idáig elért. Ha mélyebben próbálunk belelátni, akkor pedig meccsről meccsre fejlődött az egész liga, mint ahogy mi is, összeértünk csapatként, ahogy haladt előre a bajnokság. Különleges élmény ez most nekünk, amiért az egész szezonban dolgoztunk. Az MVP-trófea pedig nagyon magas polcra fog kerülni, valószínűleg a legmagasabbra. A csapattársaim nélkül ez nem sikerült volna, megtisztelő, hogy engem választottak a döntő legjobbjának.”

Nagy Gergő, az FTC csapatkapitánya különkitért a szurkolótáborra, amely még a meccs és az éremátadás után fél órával is a pesterzsébeti jégcsarnokban ünnepelt.

„Eszméletlen, hihetetlen! Erről beszéltünk a szezon elején, hogy meg akarjuk tölteni ezt a csarnokot. Ma itt a csillárról is fradisták lógtak, elképesztő hangulat volt, belehajszoltak minket a győzelembe. Nem úgy mentek a lábak az első húsz percben, ahogy kellett volna, idegesek voltunk, de tudtunk tempót váltani, és a segítségükkel begyűjtöttük a bajnoki címet. Az ünneplés még nagyon sokáig fog tartani, legalább kilencvenszer harminc percig. Elmegyünk ide-oda, megérdemeljük!”

Becze Tihamér, a Csíkszereda magyar válogatott csatára így beszélt a vereség okairól.

„Rögösebb úton jutottunk a döntőbe, mint a Fradi, büszke is vagyok a csapat teljesítményére. Az első meccsen mi még ritmusban voltunk, míg ellenfelünknek volt előtte némi szünet, ezért tudtunk nyerni. Aztán elfogytunk, s bár ezzel nem szeretnék takarózni, sok sérültünk van, három-négy játékosunk már befejezte a szezont. Kijött a fáradtság is, hiszen dupla fronton harcolunk, elég megterhelő, hogy játszottunk a már befejeződő román kupaidényben, még tart a román bajnokság, miközben ezüstérmesek lettünk az Erste Ligában. Amink volt, kitettük a pályára, ennyi jött ki.”

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
FTC-TELEKOM–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 5–2 (0–1, 3–0, 2–1)
Pesterzsébet,
800néző.V:Rencz, Kincses, Kis-Király, Pálkövi Botond
FTC: ARANY (1) – Jászai, Perrier – Rantanen (1), KÄRMENIEMI 1 – Hegyi Á., Sarcia – Tóth Renátó, Lengyel L. – NAGY G. 1 (1), Walls, PAVUK (2) – TÓTH A. 1, Switzer, Tóth Richárd – Farkas L. 1, Roczanov, Tóth Gergő 1 – Rafaj, Dósa, Pozsár.Edző: Fodor Szabolcs
CSÍKSZEREDA: Ónodi – Belov (1), SULAKOV 1 – Farkas T., Flinta B. – Papp Sz., Salló A. – Györfy, Horváth L. – TARATUHIN (2), KRASZNOSZLOBODCEV 1, Anyiszin – Rokaly Sz., Rokaly N., Valchar – Antal Zs., Bíró T., Becze T.Edző: Václav Novák
Kiállítások:12, ill. 12 perc

Kapura lövések:33–36

A VÉGEREDMÉNY

Bajnok: FTC-TELEKOM (Arany Gergely, Boros Dániel, Dósa Krisztián, Farkas Lőrinc, Leo Fitzgerald, Myles Fitzgerald, Hardi Richárd, Hegyi Ádám, Jászai Dávid, Lauri Kärmeniemi, Lengyel Levente, Maros Botond, Nagy Gergő, Pavuk Attila, Marcus Perrier, Pleszkán József, Pozsár Márk, Rafaj Attila,Anssi Rantanen, Roczanov Dezső, Sarcia Antonino, Brett Switzer, Tóth Adrián, Tóth Gergő, Tóth Renátó, Tóth Richárd, Braden Walls; edző: Fodor Szabolcs),2. SC Csíkszereda (romániai), 3. Újpest, 4. DEAC, 5. Corona Brasov (romániai), 6. Fehérvári Titánok, 7. Gyergyói HK (romániai), 8. Vienna Capitals II (osztrák), 9. Hokiklub Budapest, 10. Dunaújvárosi Acélbikák, 11. Schiller-Vasas
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik