Jégkorong: A fiatalok is felveszik a kesztyűt, ha az ukránok ismét bunyóznának

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.12.15. 14:05
Huszonöt éven aluli játékosokkal vesz részt a magyar férfi jégkorong-válogatott a csütörtökön kezdődő lengyelországi tornán. Nem véletlenül nincsenek most a keretben a legjobbjaink, Sean Simpson szövetségi kapitány ugyanis lehetőséget akar adni a fiataloknak arra, hogy élesben fejlődhessenek, tanulhassanak.  

Sean Simpson döntése volt, hogy a magyar férfi jégkorong-válogatott a decemberi, lengyelországi tornára U25-ös kerettel utazik. Mint azt az NSO Tv-nek elmondta a keddi edzést követően, az évi három nemzetközi erőpróbából egyet érdemes a jövő építésére használni, és a csütörtökön kezdődő viadalon is az az elsődleges cél, hogy a fiatalok rutint szerezzenek, fejlődjenek az együtt töltött egy hét alatt.

Bytomban a házigazda lengyelek és az A-csoportos franciák is U25-ös válogatottal lépnek jégre, míg az ukránok erősebb kerettel érkeznek. Vokla Roland a fiatalok nevében ígéri, ha az ukránok a novemberi, budapesti tornán látott habitussal rontanak nekik, fel fogják velük venni a kesztyűt.

Videónkból kiderül, hogy a DEAC védője szerint jelenleg mennyire nehéz bekerülni a magyar nemzeti csapat A-keretébe, és rutinosabb játékosként lehet-e ő az egyik vezéregyéniség ezen a viadalon. Sean Simpson pedig kitér arra, hogy melyik ellenfél ellen remél sikert.

A lengyelországi torna programja:
December 16., csütörtök, 15.30: Magyarország–Ukrajna
December 17., péntek, 19.00: Magyarország–Lengyelország
December 18., szombat, 15.00: Magyarország–Franciaország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik