Jégkorong: a balhés Dab-Vasas meccsek miatt egyeztet a szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.04. 14:14
Az elmúlt napok botrányos Dunaújváros–Vasas mérkőzései miatt a klubokkal, valamint a játékvezetőkkel is megbeszélést kezdeményezett a Magyar Jégkorong-szövetség (MJSZ) vezetősége.

Kovács Csaba, az MJSZ szakmai alelnöke csütörtökön bejelentette: jövő hétfőn a két érintett csapat edzőivel, míg kedden az összes élvonalbeli gárda képviselőjével, továbbá a bírói testület vezetőjével átbeszélik a történteket, mert szeretnék, ha a jövőben nem ismétlődnének meg a botrányok.

Ezenkívül meghatároznák, hogy bizonyos durva, sportszerűtlen megmozdulásokért milyen szankciókra számíthatnak a játékosok, illetve a szakmai stáb tagjai.

A középszakasz hétfői, Dunaújváros–Vasas Bp. Stars mérkőzésen 78, illetve 63 perc, míg a két együttes szerdai, káposztásmegyeri találkozóján 82, illetve 90 perc büntetést osztottak ki a játékvezetők. A jövő szombaton kezdődő elődöntő-sorozatban szintén ez a két klub találkozik egymással.
    
„Hétfőn szeretném meghallgatni a Dunaújváros és a Stars képviselőinek véleményét. Aztán kedden minden élvonalbeli klub és a játékvezetői testület bevonásával megbeszélnénk, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a játék tisztaságát, szépségét megőrizzük, illetve milyen szigorítások szükségesek. Mindenki érdeke, hogy a játéké legyen a főszerep. Aki pedig meg nem engedett sportszerűtlenségre ragadtatja magát, számoljon vele, hogy súlyos eltiltást kaphat" – nyilatkozta az MTI-nek Kovács Csaba.
    
Kangyal Balázs, a Vasas szakmai igazgatója – aki egyben aktív játékos is – elmondta: természetesen ott lesznek az egyeztetéseken, és ismertetik álláspontjukat. Hozzátette, aki megtekinti a mérkőzésekről készült felvételeket, láthatja, hogy főleg a dunaújvárosi hokisok kezdeményezték azokat az ütközéseket, amelyeknek súlyos sérülés lehetett volna a vége.
    
Azari Zsolt, a dunaújvárosi klub ügyvezető igazgatója ezzel szemben úgy véli, főleg a Stars edzője, Glen Williamson az oka annak, hogy egyre durvábban játszik a fővárosi csapat, és ha elég bizonyíték gyűlik össze, hogy a Vasas szándékosan félemlíti meg az ellenfeleket, akkor nem riadnak vissza az ügyészségi feljelentéstől sem.
    
„Nem akarunk a jégen huliganizmust!" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik