Erste Liga: két éven belül bajnok szeretne lenni a Gyergyó

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.13. 12:01
null
Szilassy Zoltán vezetőedző szerint a Gyergyó két éven belül szeretné megnyerni az Erste Ligát (Fotó: Árvai Károly)
Két éven belül szeretné megnyerni a jégkorong Erste Ligát a Gyergyói HK – Szilassy Zoltán vezetőedző szerint.

 

A szakember az M4 Sport hétfői Sporthíradójában beszélt erről. Kiemelte, hogy tavaly nyáron, amikor drasztikus változások révén átalakították a keretet, azt tűzték ki célul, hogy szeretnének három éven belül diadalmaskodni a ligában, ebből pedig elment egy év.

Emlékeztetett, hogy a rájátszás elődöntőjében, amikor elvették a pályaelőnyt az FTC-től, 36 órán belül 14 játékosuk dőlt ki a sorból vírus miatt, így hiába „futottak jól”, nem tudták végigvinni a párharcot, pedig jó esélyük volt a továbbjutásra.

„Nem vagyunk elégedetlenek, de elégedettek sem lehetünk. A helyiek azt mondják, hogy ez volt az eddigi legjobb szezonja a GYHK-nak” – tette hozzá Szilassy. Jelezte azt is, hogy az Erste Ligában bevezetendő új játékospontrendszer miatt két-három távozójuk lehet, míg a védőposzton két új légióssal számolnak.

A csapat május 16. óta két csoportban, Erdélyben, illetve Érden alapozik.

Az edző elmondta azt is: mivel Sean Simpson távozott a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, nem tudja, hogy marad-e a nemzeti csapat másodedzője, mert ez az új szövetségi kapitány kompetenciája. Ha számítanak rá, akkor össze tudja egyeztetni a gyergyói vezetőedzői munkájával.

Az elitvilágbajnoki mezőnybe feljutó válogatottal kapcsolatban kiemelte, a cél jövőre a bennmaradás lehet.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik