Erste Liga: hosszabbított a névadó pénzintézet és a szövetség

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.31. 10:39
null
Fotó: Dömötör Csaba
További két idényre meghosszabbította a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) és az Erste Bank Hungary Zrt. azt a szerződést, amelynek értelmében a magyar-romániai közös bajnokság Erste Liga néven fut.

 

A megállapodást kedden írta alá a Magyar Sport Házában Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója és Such György, az MJSZ elnöke.

Mindketten kiemelték, hogy kiváló volt az eddigi együttműködés, az Erste pedig most emelni tudta a támogatási összeget is.

Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke jelezte, hogy június közepére szeretnék fixálni a létszámot, előreláthatólag tíz csapat szerepel a hosszabb alapszakaszban és várhatóan nem lesz középszakasz a rájátszás előtt. A sorozat alatt szeretnék megrendezni a Magyar Kupát is.

Szabados Richárd, az Erste Liga alelnöke, az Erste Bank Hungary Zrt. vállalati üzletágvezetője hangsúlyozta, hogy szezonról szezonra emelkedik a színvonal, a nézők a koronavírus-járvány után visszatértek a csarnokokba. Hozzátette, a stratégiai együttműködés két új elemmel bővül. Az egyik, hogy felkarolják a parahokisok számára űzhető úgynevezett sledge-szakágat, próbálnak számukra edzési és versenylehetőséget teremteni, a másik pedig a kis méretű pályákon űzhető 3x3-as hoki népszerűsítése lesz.

A következő lesz az első Erste Liga-szezon, amelyben már az új versenyszabályzat alapján licenc- és pontrendszer lép érvénybe. A szövetséget és a ligát az a cél vezérli, hogy növekedjen a színvonal és a korábbiakhoz képest kiegyenlítettebb legyen a mezőny. Bevezetik a játékosérték-pontrendszert, egy mérkőzésre maximum 56, minimum 18 pontnyi hokist lehet nevezni. Ezt az értékskálát minden évben felülvizsgálják, és a két szélső érték a tervek szerint közelíteni fog egymáshoz. A játékosok különböző pontokat kapnak. A légiósok – akiknek nincs állampolgárságuk a klubjuk székhelyéül szolgáló országban – egységesen minimum 3 pontot érnek, a 23 évnél fiatalabb hazai játékosok nullát, de ha például felnőtt válogatott kerettagok, akkor 1-et. A 23 évnél idősebb hazai hokisok pontszámát pedig magyar és külföldi szakemberek határozzák meg az előző három idényben nyújtott teljesítményük alapján, valamint, hogy milyen erős bajnokságban szerepeltek előzőleg. Kikötés az is, hogy egy találkozóra maximum 17 olyan játékost lehet nevezni, akiknek pontszáma meghaladja az 1-et. Ez alapján minden csapat rákényszerül, hogy foglalkoztasson fiatalokat is.

Az MJSZ 2008-ban alakított ki együttműködést a határon átnyúló bajnokságra a román szövetséggel. Akkor MOL Liga néven indult útjára a bajnokság. Öt évvel ezelőtt a MOL és az MJSZ nem hosszabbította meg a szerződést, ekkor lett az Erste a névadó.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik