Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.02.27 22:31 Frissítve: 2023.03.15 23:52

Csak a hosszabbításban nyerte meg az első meccset a Volán

Ocskay Gábor hosszabbításban szerzett góljával nyert az Alba Volán férfi jégkorongcsapata Újpesten az ob I negyeddöntőjének első mérkőzésén. A vendégek játéka nem volt meggyőző a meglehetősen jól teljesítő lila-fehérek ellen.

Meggyesi Bálint
A Volánnak könnyedén kellett volna behúznia az újpest elleni találkozót a papírforma szerint. Ennek ellenére nem indult olyan könnyen a meccs a vendégek számára, mint ahogy azt várták volna.

Az első felvonásban ugyanis az újpestiek nagyszerűen tartották magukat, sát helyenként jobban is játszottak, mint a bajnok.

Az első szünet után aztán mindkét együttes kissé leeresztett, de néhány ütközés után újra belelendültek a játékosok. A harmad derekához érve aztán emberelőnybe kerültek a vendégek, miután Hetler Ádám kényszerült a büntetőpadra.

A fórban végig benne volt, hogy az Alba megszerzi a vezetést, és ez be is igazolódott, hiszen Artyom Vaszjunyin passza után Sam Ftorek talált az újpesti kapuba.

Ezután mindenki azt hihette volna, hogy ez a találat megtöri a lila-fehéreket, ez azonban nem így történtés másfél perc sem telt el, amikor Jan Zlocha egy kontra után szépített, igaz ebben a vendégek kapusának Hetényi Zoltánnak is volt némi szerepe.

A harmadik harmad nem hozott magas színvonalú játékot, és ennek köszönhetően a rendes játékidő 1-1-es döntetlennel zárult.

A hosszabbítás második percében aztán Palkovics Krisztián passza után Ocskay Gábor szánta el lövésre magát, aminek az lett a végeredménye, hogy a korong beakadt Gonda Kamil kapujába, és ezzel a találattal a fehérváriak megnyerték a mérkőzést.

Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc következő összecsapását csütörtökön rendezik, ugyancsak a Megyeri úton.

FÉRFI JÉGKORONG OB I, NEGYEDDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
ÚJPEST-ALBA VOLÁN 1-2 (0-0, 1-1, 0-0, 0-1) - HOSSZABBÍTÁS UTÁN
G.: Zlocha (35:21) ill. Ftorek (33:59), Ocskay (61:38)
2023.11.29 17:21:57

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ezzel elhangzott az első bumm, amelyet újabbak követtek, miután Constantine-nak a Gyergyói HK elleni találkozón való „hivatalosított” jelenlétére a Magyar Jégkorongszövetség villámgyorsan reagált: hivatalos személy jogosulatlan szerepeltetése miatt három pont levonással és háromezer eurós bírsággal sújtotta a Csíkszeredát. Hogy mire vonatkozik a perdöntő indok? Olyan büntetésre, amelynek Európára – és ezzel az Erste Ligára – érvényessége egyelőre vitatott.

2023.11.27 19:06:05

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Közöttük Sárközy Tamás jogászprofesszort (1940–2020), a szövetség későbbi, korszakos elnökét. Rajongója volt a jégkorongnak, egész nap ott volt a csarnokban, még vizsgáztatott is, fél szemmel a játékot figyelve. Enyhébben osztályzott, mint egyébként, csak akkor keményített be, amikor látta, hogy a hallgató teljesen tudatlanul arra épített, hogy egy hokimeccs alatt mégse kaphat elégtelent...

2023.11.03 14:34:00

Jégkorong nemzetisport.hu

A Sárközy Tamás-emléktornával kezdi meg az új szezont a magyar férfi jégkorong-válogatott.

2023.10.16 23:56:56

Jégkorong nemzetisport.hu

A Szuperkupa-győztes FTC az Erste Ligában és a Kontinentális Kupa D-csoportjában is háromszor nyert.

2023.10.05 12:33:36

Jégkorong nemzetisport.hu

Vasárnap az FTC és a Brassó mérkőzésével kezdődik meg az egész hónapon át tartó eseménysorozat.