Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.02.19 12:19 Frissítve: 2023.02.20 02:30

Jégkorong, EBEL: elődöntős lehet a Vienna, a Ljubljana és a Salzburg

Az Erste Bank liga, az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokságban kedden este a negyeddöntők harmadik mérkőzéseire kerül sor. A párharcok három győzelemig tartanak, tehát akár „söpréssel” elődöntős lehet a harmadik mérkőzésen hazai pályán pályára lépő Vienna, Salzburg kettős, illetve az idegenben játszó Ljubljana.

A Vienna az Innsbruckkal szemben húzott el, mindkét találkozót három góllal nyerték (3-0 otthon, majd 4-1 idegenben), amely az esélyeket illetően nem sok jót ígér az innsbruckiaknak.
A szlovén Ljubljana a rájátszás alsóházából vívta ki a negyeddöntős szereplés jogát, 2-0-s előnyük a Klagenfurttal szemben több mint meglepő. A ljubljanaiak idegenbeli 3-1-s győzelmük után hazai pályán 4-0-lal adtak hangot továbbjutásról szőtt terveiknek.

A Salzburg büntetőkkel hozta a Villach elleni első hazai derbit (5-4), a második idegenben már sima volt (4-1). A továbbjutás igencsak kinéz nekik.

A Linz-Jesenice párharc viszont biztosan nem dőlhet ma el, hiszen ott az állás 1-1, mindkétszer a hazai csapat tudott nyerni. Előbb az osztrákok 5-2-re, majd a szlovének 4-2-re.
2023.09.26 19:46:28

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Ki merem jelenteni, hogy a zöld-fehérek lehetnek a címvédő Pro Recco első számú kihívói.

2023.09.25 18:07:44

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszának és rájátszásának menetrendje, eredményei, állása.

2023.07.14 21:26:34

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A hidegvérű profi nem érzelmi alapon dönt.

 

2023.06.05 18:20:14

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A magyar drukkerek mintha azt üzennék ezzel az eredménytől teljesen független buzdítással: nem baj, hogy bucira vernek, mi így szeretünk benneteket... Nem veszik figyelembe, hogy nagyon megváltozott idehaza a jégkorong helyzete, egyre jobb az infrastruktúra, egyre több pénz került be a sportág vérkeringésébe, a mostohagyerek-szerepről már régen nem lehet beszélni.

2023.05.24 00:36:53

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Olyan közel kerültünk, hogy meghosszabbítsuk élvonalbeli tagságunkat, mint korábban még soha.