A Carolina jutott keletről a nagydöntőbe
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban, az NHL-ben a Carolina Hurricanes lett a Keleti-főcsoport bajnoka, miután a párharc hetedik mérkőzésén 4-2-re győzött a Buffalo Sabres ellen. A Prince of Wales-trófeát elhódító Canes ellenfele az Edmonton Oilers lesz a Stanley-kupa kedd hajnalban kezdődő fináléjában.

Az NSO ajánlja
Ennek ellenére nem kezdett rosszul a Sabres, és bár az első harmadban hátrányba került, a másodikban fordítani is tudott. Az utolsó húsz perc elején azonban kiegyenlített a Hurricanes, majd a csapat és a találkozó legjobbja, Rod Brind’Amour a vezetést is megszerezte: egy kipattanó lövés becsúszott Rory Fitzpatrick, a Buffalo védője alá, aki annyira el volt foglalva Justin Williams csépelésével, hogy nem vette észre, hol a korong. A 17 éve megbízhatóan teljesítő, tizenegy playoffot (közte két nagydöntőt) megjárt, de egyelőre a bajnoki gyűrűről csak álmodozó Brind’Amour pedig odarontott, és a hálóba vágta a pakkot. A találkozó vége előtt egy perccel aztán ugyanő adott egy gólpasszt is Williamsnek, és ezzel meg is pecsételődött a Sabres sorsa.
Szavazás
Remek kis csapat a másik oldalon a Carolina is, amely a tegnapi találkozón elsősorban a rutinos öreg rókáknak: Brind’Amournak, a szintén egy gólig és egy gólpasszig jutó Doug Weightnek és az első találatot szerző Cory Stillmannek köszönhette a sikert. „Brindy volt az együttes motorja. Nem tudom máshogy jellemezni. Pedig nem szívesen emelek ki egy-egy játékost, mert mi igazi csapatként tekintünk magunkra, és ma is sokan nyújtottak kiváló teljesítményt” – méltatta kulcsemberét Peter Laviolette, a Canes mestere is. Justin Williams pedig az ellenfelet dicsérte. „Nagyon jól harcoltak, főleg a védelmük. De igyekeztünk beszorítani őket, belőni a korongot a harmadukba, és kihasználni, hogy a legjobb védőiknek rengeteg időt kell a jégen tölteniük. Egy idő után el is fáradtak, mi pedig ezt használtuk ki.”
NHL, KELETI-FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Gólszerzők: Commodore (12:05, Weight, Williams.), Weight (41:34, Whitney, Wallin), Brind'Amour (51:22. - ee., Williams, Stillman), Williams (59:08, Brond'Amour, Stillman) ill. Janik (35:50, Kotalik, Hecht), Hecht (39:55, Campbell, Drury)
Kapusok: Ward 22/24 ill. Miller 24/28