Egyelőre megmenekült a kieséstől a Ducks
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság, az NHL rájátszásában a Nyugati-főcsoport döntőjében az Anaheim Mighty Ducks idegenben 6-3-ra legyőzte az Edmonton Oilerst és ezzel egyelőre megmenekült a kieséstől: a négy győzelemig tartó párharc 3-1-re áll.

Az NSO ajánlja
A negyedik meccsre aztán Randy Carlyle főedző le is rántotta az oroszt, és helyére a 2003-as anaheimi playoff-menetelés hősét, kezdőkapus státuszát a rájátszás elején elveszítő Jean-Sebastien Giguere-t állította. “Jiggy” az első kilenc lövésből beszedett ugyan hármat, de a végére belerázódott, és volt egy-két remek védése is. “Nehezen lendültem bele, hiszen egy hónapja nem játszottam” – vélekedett ő maga is.
A gyenge kezdésen azonban a csapat átsegítette a hálóőrt. Már a harmadik meccs utolsó harmadában is szárnyaltak a Kacsák (akkor négy gólt lőttek), és nem hiába nyilatkozta a találkozó után Teemu Selänne, a gárda gólvágója, hogy megtalálták a rést Roloson páncélján.
Szavazás
Valóban: a hátralévő 40 percben már egyenlő erők küzdöttek, és az Oilers a második játékrészben egy gólra is feljött, de végül a fiatal Joffrey Lupul két találatával bebiztosította a megérdemelt Kacsa-sikert.
“Az egész sorozatban jobbak voltunk, de az ellenfél kapusa eddig csúcsformában védett. Tudtuk, hogy ez nem lesz mindig így, előbb-utóbb vége a jó sorozatnak. Ezért tartanak ezek a párharcok négy mérkőzésig. Meggyőződésem, hogy meg tudjuk fordítani az állást” – jelentette is ki magabiztosan Selänne. A statisztika ellene szól: az NHL eddigi történetében mindössze két csapat tudott 0-3-ról fordítani. “Korábban voltak gondjaink támadásban, de az utolsó két meccsen kilenc gólt lőttünk a kapusuknak, úgyhogy végre túlléptünk ezen az akadályon” – fejtegette Carlyle edző is, akinek csapata hét év, zsinórban 13 edmontoni zakó után nyert újra a kanadai városban.
A párharc következő mérkőzésére vasárnap hajnalban kerül sor Anaheimben, és az Oilersnek a 3-1-es vezetés ellenére van miért aggódnia. Nem kevesebb, mint tíz játékosuk bajlódik ugyanis influenzával. Ha mégis hoznak még egy meccset (amire azért van esély), az Edmonton lehet az NHL történetének első csapata, amelyik nyolcadik, utolsó kiemeltként menetel a nagydöntőig.
NHL, rájátszás, Nyugati-főcsoport, döntő
Gólszerző: M.-A. Bergeron (24. - emberelőny), Smyth (28.), Laraque (31.) ill. Penner (8., 16.), Getzlaf (20. - ee.), Salei (26.), Lupul (39.,59. - a második üres kapu)
Kapusok: Roloson 40/45 ill. Giguere 20/23
A párharc állása 3-1 az Edmonton javára