Ligue 1: Ben Yedder triplázott, a Monaco kiütéssel győzött

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 19:00
null
Wissam Ben Yedder három, a Monaco hét gólig jutott (Fotó: AFP)
Fölényes, 7–1-es győzelmet aratott a Monaco a kiesőjelölt Ajaccio fölött a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 19. fordulójának vasárnapi játéknapján. Wissam Ben Yedder három gólt szerzett a találkozón.

 

Már az első félidőben gólfesztivált rendezett a hazai pályán játszó Monaco az Ajaccio ellen: Axel Disasi nyitotta a sort a második percben, nem sokkal később pedig Krépin Diatta is betalált. Erre még volt válaszuk a vendégeknek Juszef Belaili révén, ám a folytatásban a hercegségbeliek erődemonstrációt tartottak: a csapat rutinos csatára, Wissam Ben Yedder még a szünet előtt mesterhármasig jutott, a fordulást követően pedig Breel Embolo is feliratkozott az eredményjelzőre, kétszer. Az összetört vendégeknek esélyük sem volt a gólszerzésre a második játékrészben.

Sikerével a Monaco feljött a Ligue 1 tabellájának negyedik helyére, míg az Ajaccio visszacsúszott a kiesést jelentő 18. pozícióba.

FRANCIA LIGUE 1
19. FORDULÓ
Monaco–Ajaccio 7–1
(Disasi 2., Diatta 6., Ben Yedder 21., 28., 35. – a harmadikat 11-esből, Embolo 63., 89., ill. Belaili 11.)
KORÁBBAN
Angers–Clermont 1–2 (Bufal 80., ill. Rasani 40., Neto Borges 47.)
Montpellier–Nantes 0–3 (Girotto 45+12., Mosztafa Mohamed 81., Blas 84.)
Reims–Nice 0–0
Toulouse–Brest 1–1 (Abuklal 65., ill. Mounié 18.)
Lille–Troyes 5–1 (Bayo 16., 47., J. David 45+2., 88., Virginius 75., ill. M. Baldé 65.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Lens–Auxerre 1–0 (Frankowski 59. – 11-esből)
Olympique Marseille–Lorient 3–1
(Kolasinac 38., A. Sánchez 53., Veretout 59., ill. Moffi 29.)
Lyon–Strasbourg 1–2 (Lacazette 45+1. – 11-esből, ill. Aholou 28., H. Diallo 32.)

KÉSŐBB
20.45: Rennes–PSG (Tv: Match4)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 18 15 2 1 48–13 +35 47
2. Lens 19 13 5 1 32–13 +19 44
3. Marseille 19 13 3 3 39–16 +23 42
4. Monaco 19 11 4 4 42–26 +16 37
5. Rennes 18 10 4 4 35–20 +15 34
6. Lille 19 10 4 5 35–25 +10 34
7. Lorient 19 9 5 5 31–29 +2 32
8. Clermont 19 8 4 7 24–27 –3 28
9. Lyon 19 7 4 8 28–23 +5 25
10. Nice 19 6 7 6 22–20 +2 25
11. Reims 19 5 10 4 21–23 –2 25
12. Toulouse 19 6 5 8 29–34 –5 23
13. Nantes 19 4 9 6 21–24 –3 21
14. Troyes 19 4 6 9 30–40 –10 18
15. Montpellier 19 5 2 12 28–40 –12 17
16. Strasbourg 19 2 9 8 24–34 –10 15
17. Brest 19 3 6 10 19–34 –15 15
18. Ajaccio 19 4 3 12 16–34 –18 15
19. Auxerre 19 3 4 12 16–41 –25 13
20. Angers 19 2 2 15 17–41 –24 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik