Ligue 1: a PSG lejárató hadjáratot indított Mbappé ellen – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.12. 16:30
null
Mbappé is a lejárató kampány célpontja volt (Fotó: AFP)
A francia Mediapart bejelentette, hogy lejárató kampány áldozatává vált, amely kampányban más médiaorgánumok és a PSG csillaga, Kylian Mbappé is célpontok voltak.

 

A francia Mediapart médiaorgánum értesülései szerint a Paris Saint-Germain megbízott egy külső ügynökséget azzal, hogy számtalan ál-Twitter-profilon keresztül lejárató hadjáratot indítson médiaorgánumok (többek között maga a Mediapart), valamint Kylian Mbappé ellen is.

Ez kísértetiesen hasonlít arra az estre, amikor Josep Maria Bartomeut, a Barcelona korábbi elnökét azzal vádolta meg a Cadena Ser, hogy a 13 Ventures nevű céget azzal bízta meg, hogy lejárató kampányt indítson az elnököt kritizálók ellen a közösségi médiában, többek között Lionel Messi és Gerard Piqué ellen is.

 

Nem tudni, hogy erről bármilyen információja lett volna korábban Mbappénak, aki távozni akar a csapattól, de biztosan nem erősíti elkötelezettségét a párizsi klub iránt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik