Vb 2014: angol szurkolókat támadtak meg helyi huligánok

Vágólapra másolva!
2014.06.19. 22:47
null
A letartóztatott huligánok
A labdarúgó-világbajnoki Uruguay–Anglia mérkőzés előtt brazil huligánok támadtak rá a szigetországiak szurkolóira.

Szemtanúk szerint egy kisebb brazil csoport robbanószereket dobált az angol szurkolókra Sao Paulóban egy bárnál. A támadás végén egyes hírek szerint tíz drukkert kellett kórházba szállítani kisebb sérülésekkel. Az esettel kapcsolatban ugyanakkor a brit konzulátus közleményében azt írta: brit állampolgár nem szenvedett sérülést.

A rendőrség 14 embert tartóztatott le, akik tetőtől talpig feketében voltak és robbanószereket hordtak maguknál. A helyi beszámolók szerint a tettesek egy üzletben és egy buszban is kárt okoztak, miközben a hatóság elől menekültek.

„Az italainkkal sétáltunk, amikor megláttuk ezeket az embereket, akiket a rendőrség is észrevett, de nem állították meg őket – mondta egy angol fanatikus. – Elkezdtünk énekelni, ők pedig gázbombákat és üvegeket dobáltak felénk. Mi csak szerettünk volna inni egy jót és élvezni a futballt. Nem tudom, hogy helyiek voltak-e, mi nem akartunk bajt. Már öt órája vihar előtti csend volt itt, de semmilyen biztonsági intézkedés nem történt. Nem szabad ide jönni, mert senki nem véd meg."

Az elkobzott tárgyak
Az elkobzott tárgyak
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik