Számok bizonyítják, hogy „Marica jobb, mint CR és Bale”

Vágólapra másolva!
2013.10.16. 13:50
null
Ciprian Marica (jobbra) több gólt szerzett a selejtezősorozatban, mint Cristiano Ronaldo és Gareth Bale (Fotó: Action Images)
Véget értek a világbajnoki selejtezősorozat európai zónájának küzdelmei – legalábbis ami az „alapszakaszt” illeti. A magyar labdarúgó-válogatottat is felvonultató D-csoportban végül a románok szerezték meg a második helyet a vb-részvételét már korábban biztosító hollandok mögött. A román sajtó a csapat teljesítményétől nem volt elragadtatva, a második hellyel azonban elégedett, Ciprian Maricát pedig Cristiano Ronaldóhoz és Gareth Bale-hez hasonlította.

 

A román sajtó a nemzeti csapat játékával nem volt maximálisan megelégedve, de a második hely elérése kárpótolta. Az ország nemzeti csapata legutóbb 1998-ban jutott ki a világbajnokságra, amire most is esélye nyílik – ehhez sikerrel kell vennie a novemberi pótselejtezőt, ahol minden bizonnyal a portugál, a horvát, a svéd vagy a görög válogatott lesz az ellenfele.

A sport.ro internetes portálon arról szavazhatnak a drukkerek, hogy ki ellen látnák legszívesebben kedvenceiket. Az eddig leadott több mint 13ezer szavazó többsége (60 százalék) a görögöket szeretné ellenfélnek, míg meglepő módon a portugálok állnak a második helyen. A szimpatizánsok a legkevésbé a svédekkel szeretnének találkozni, Ibrahimovicékat a voksolók kevesebb mint nyolc százaléka szeretné pótselejtezős ellenfélnek.

A TÖRÖKÖK BÚCSÚT MONDTAK BRAZÍLIÁNAK

A törökök kedden 2–0-ra kaptak ki a már biztos csoportelső, s ezáltal vb-résztvevő hollandoktól az Isztambul Kadiköy városrészében található Sükrü Saracoglu Stadionban. Az esetleges győzelem a muzulmán áldozati ünnep, az íd al-adha megkoronázása lett volna a futballőrült Törökországban.

„Adieu, Brazília” – írta szerdán a Posta című újság, a Cumhuriyet pedig a „Rossz vég Kadiköyben” címet adta tudósításának. A Fanatik az interneten azt írta: „Keserű ünnep”.

A hollandoktól elszenvedett vereség ugyanakkor nem volt váratlan, már hetek óta a csoda szükségességét emlegették a szakértők, amikor ez a mérkőzés, illetve a pótselejtező elérése szóba került. Fatih Terim együttese kedden mindent megtett a sikerért, de végül eredménytelen maradt.

„Az egész török néptől bocsánatot kérünk” – fogalmazott Terim, aki augusztusban vette át ismét a válogatott irányítását.

A digisport.ro egészen más szemszögből értékeli az észtek elleni meccset, és az egész selejtezősorozatot. Cristiano Ronaldóhoz és Gareth Bale-hez hasonlította, mi több föléjük emelte a válogatott csatárát, Ciprian Maricát, aki öt gólt szerzett a D-csoport küzdelmei során, így többször volt eredményes, mint a portugál és a walesi klasszis, akik négyszer köszöntek be. A portál egyébként még Miroslav Klosét és Frank Lampardot is megemlíti, mint akik kevesebb gólt szereztek a Getafe csatáránál. (Itt jegyezzük meg, hogy a mi Dzsudzsák Balázsunk is ugyanúgy négy gólt szerzett a selejtezőkön, mint Bale és Cé, igaz, a magyar középpályás háromszor tizenegyesből volt eredményes.)

Victor Piturca, a román válogatott szövetségi kapitánya a csatárral kapcsolatban elmondta, hogy szüksége van az olyan játékosokra, mint Marica, aki az Andorra elleni mérkőzésen még nem volt olyan fizikai állapotban, hogy 90 percet a pályán töltsön, tegnap viszont már végig csapata rendelkezésére állhatott.

A szakember hozzátette: kaptak a sorstól egy második esélyt, amivel igyekeznek élni, de ha ez mégsem sikerülne, akkor békésen megünneplik a karácsonyt…

Piturca egyébként tízes skálán 10-es osztályzatot ad csapatának, amely megítélése szerint a pótselejtezőben nem esélyesként lép majd pályára, hiszen biztosan a „gyengébb négyesből” várhatja a hétfői sorsolást.

A román sajtó nem megy el szó nélkül a holland válogatott hozzáállása mellett sem, amelynek a három pont megszerzése ellenére sem volt sok esélye, hogy az első kalapból várhassa a világbajnokság sorsolását, mégis maximális odaadással, győzelmi szándékkal és erős csapattal lépett pályára Törökországban.

A törökök csalódottak, a Hürriyet hasábjain a „Viszontlátásra” felirat olvasható – keretes írásunkban bővebben olvashatnak a helyi sajtóvisszhangról – , így foglalkozzunk inkább a csoportból minden téren kiemelkedő hollandokkal, akik 2001 szeptembere óta nem veszítettek világbajnoki selejtezőt, tehát zsinórban a harmadik kvalifikációs sorozatban nem találtak legyőzőre. Több mint tizenkét évvel ezelőtt az írek győzték le 1–0-ra oranjét, és akkor is Louis van Gaal volt a szövetségi kapitány.

A hollandok kapuját egyébként Jasper Cillessen védte a törökök ellen, aki a meccs napján, a reggelit követően tudta meg, hogy ő áll majd a kapuban, miután Michel Vorm kisebb sérüléssel bajlódott.

A 24 esztendős kapussal egyébként nagyot fordult a világ az utóbbi hetekben, hiszen az Ajaxnál kiszorította a kapuból a sokat bizonytalankodó Kenneth Vermeert, most pedig már a holland válogatottnál is számítanak rá, a törökök ellen védte másodszor a „narancsmezesek” kapuját pályafutása során. Amit annak ellenére is hibátlanul tett, hogy többször is lézerrel világítottak a szemébe a hazai szimpatizánsok.

EMLÉKEZTETŐÜL

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK, EURÓPAI ZÓNA

D-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–ANDORRA 2–0 (0–0)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion.Vezette: Stefanski (lengyel)
Magyarország: Király G. – Vanczák, Lipták (Korcsmár, a szünetben), Mészáros N., Devecseri (Varga J., a szünetben) – Stieber, Elek Á., Koman, Dzsudzsák – Nikolics, Szalai Á. (Németh K., 75.). Megbízott szövetségi kapitány: Csábi József
Andorra: Ferran Pol – San Nicolas, Lima, M. García, Sonejee, C. Martínez – E. García – Lorenzo (Clemente, 86.), Peppe (V. Vieira, 79.), M. Vieira – Rieira (Moreira, 63.). Szövetségi kapitány: Jesús Álvarez
Gólszerző: Nikolics (51.), Lima (76. – öngól)
Kiállítva: San Nicolas (87.)

Románia–Észtország 2–0 (1–0)
Bukarest
, Nemzeti Stadion.Vezette: Strahonja (horvát)
Románia: Tatarusanu – Matel, Goian, Gardos, Rat – Bourceanu, Lazar (Hoban, 79.) – Marica, Tanase, Stancu (Grozav, a szünetben) – Bucur (Torje, 57.). Szövetségi kapitány: Victor Piturca
Észtország: Pareiko – Jääger, Klavan, Reintam, Teniste – Puri (Ojamaa, 58.), Dmitrijev, Vassiljev, Lindpere (Kruglov, 75.), Kink – Zenjov (Anier, a szünetben). Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
Gólszerző: Marica (30., 81. – az elsőt 11-esből)

Törökország–Hollandia 0–2 (0–1)
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion.Vezette: Olegário Benquerenca (portugál)
Törökország: Demirel – Gönül, Kaya, Toprak, Kaldirim – Adin (Gökhan Töre, 56.), Inan (Cenk Tosun, 74.), Topal, Turan – Yilmaz (Olcay Sahan, 56.), Bulut. Szövetségi kapitány: Fatih Terim
Hollandia: Cillessen– Janmaat, Martins Indi (Bruma, a szünetben), Vlaar, Blind – Clasie, Fer, Sneijder – Robben, Van Persie (Kuyt, a szünetben), Lens (Depay, 89.). Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
Gólszerző: Robben (8.), Sneijder (47.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Hollandia 10 9 1 34– 5 +29 28
2. Románia 10 6 1 3 19–12 +7 19
3. MAGYARORSZÁG 10 5 2 3 21–20 +1 17
4. Törökország 10 5 1 4 16– 9 +7 16
5. Észtország 10 2 1 7 6–20 –14 7
6. Andorra 10 10 0–30 –30 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik