De Rossi még Pirlónál is jobban passzolt – statisztikák

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2014.06.15. 12:28
null
Daniele De Rossi (jobbra) jó játékkal járult hozzá az angolok legyőzéséhez (Fotó: Action Images)
A D-csoport tegnapi rangadója, az Anglia–Olaszország mérkőzés után a fifa.com alapján összegyűjtöttünk egy csokorra valót a találkozó érdekesebb statisztikai adataiból. Jó böngészést!

 

Az olaszok majdnem annyit futottak labdával, mint az angolok labda nélkül.

Wayne Rooneyék 106 383 métert tettek meg a meccsen, ebből 85626 métert úgy, hogy játékban volt a labda, labdával 40 091-et, labda nélkül 45 535-öt teljesítettek.

Andrea Pirlóék pedig összesen 108 898 métert tettek meg, 88507-et úgy, hogy játékban volt a labda, ebből labdával 45 344-et, labda nélkül 43 163-at.

Érdekesség, hogy a sprintek, vagy más néven a gyors futások terén darabra egyformán teljesített a két csapat, 301-301 sprintet tettek meg.

Rooney, Marchisio és Gerrard futott a legtöbbet. Candreva volt a leggyorsabb.

A mérkőzésen a legtöbb métert összesen Rooney tette meg, 11223-at. Csapata labdabirtoklása mellett az olasz Claudio Marchisio teljesítette a leghosszabb távot (4757) és a legtöbb sprint (47) is az ő nevéhez fűződik, míg az összes megtett méter tekintetében Rooney mögött a második helyen végzett (11152 méter).

Azt is mérték, hogy az ellenfél labdabirtoklásakor az egyes játékosok hány métert tettek meg, ebben az összevetésben Steven Gerrard volt a legjobb 4902 méterrel.

A meccs leggyorsabb embere Antonio Candreva volt, 29.95 km/h-s sebességet ért el a leggyorsabb sprintje során.

Olasz futásstatisztikák (Statisztikák forrása: fifa.com)
Olasz futásstatisztikák (Statisztikák forrása: fifa.com)
Angol futásstatisztikák
Angol futásstatisztikák

 

Az olaszok „szétpasszolták” az angolokat.

Az olasz válogatott elsősorban a passzjátékában tudott tegnap az angol csapat fölé nőni, sokkal többet és pontosabban is passzoltak Cesare Prandelli játékosai. 679 passzukból 606 volt sikeres (89 százalék), míg az angoloknál ugyanez a mutató 544/467, 86 százalék.

De Rossi a passzkirály, Pirlónál is jobb volt.

A legtöbb pontos passza a meccsen az olasz Daniele De Rossinak volt, és százalékosan is övé a legjobb mutató. A Roma játékosának 111 átadásából 105 célt is ért, ez 95 százaléknak felel meg.

A passzstatisztikában „természetesen” Andrea Pirlo végzett a második helyen. 112 átadásából 103 volt sikeres (92 százalék). A legtöbbször egyébként egymásnak passzolt az olasz középpálya két vezére. De Rossi Pirlóhoz 27-szer, Pirlo De Rossinak 22-szer.

Csak összehasonlításképp, az angoloknál a védő Gary Cahill passzolt a legpontosabban a kezdők közül, 91 százalékkal, de „csak” 46 passza volt (ebből 42 volt jó), a legtöbb pontos átadása egy másik védőnek, Glen Johnsonnak volt, 77, viszont csak 81 százalékos hatékonyság mellett.

Angol passzstatisztikák
Angol passzstatisztikák

 

 

Olasz passzstatisztikák
Olasz passzstatisztikák

 

LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BRAZÍLIA
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ

ANGLIA–OLASZORSZÁG 1–2 (1–1)
Manaus, Arena Amazonia, 39 800 néző. Vezette: Kuipers (holland)
ANGLIA:
Hart – G. Johnson, Cahill, Jagielka, Baines – Gerrard, Henderson (Wilshere, 73.) – Welbeck (Barkley, 61.), Sterling, Rooney – Sturridge (Lallana, 80.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
OLASZORSZÁG: Sirigu – Darmian, Barzagli, Paletta, Chiellini – De Rossi – Candreva (Parolo, 79.), Pirlo, Verratti (Motta, 57.), Marchisio – Balotelli (Immobile, 73.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Gólszerző:
Sturridge (37.), ill. Marchisio (35.), Balotelli (50.)

A D-CSOPORT PROGRAMJA
72014. 06. 14., 21:00FortalezaUruguay–Costa Rica 1–3
82014. 06. 15., 00:00ManausAnglia–Olaszország 1–2
232014. 06. 19., 21:00Sao PauloUruguay–Anglia
242014. 06. 20., 18:00RecifeOlaszország–Costa Rica
392014. 06. 24., 18:00NatalOlaszország–Uruguay
402014. 06. 24., 18:00Belo HorizonteCosta Rica–Anglia
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Costa Rica 1 1 3–1 +2 3
2. Olaszország 1 1 2–1 +1 3
3. Anglia 1 1 1–2 –1 0
4. Uruguay 1 1 1–3 –2 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik