Vb 2010: Többet érdemeltünk ezen a vébén - Radomir Antics

Vágólapra másolva!
2010.06.23. 23:58
Az Ausztráliától elszenvedett 2–1-es vereséggel elbúcsúzott a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságtól Szerbia. Déli szomszédunk szövetségi kapitánya, Radomir Antics elégedett volt játékosai szerdai teljesítményével.

„A legjobb játékunkat nyújtottuk, mindent kiadtunk magukból, amit tudtunk – értékelte a vesztes összecsapást a szakember. – Jó mérkőzés volt, és a vereség ellenére nem tudok szemrehányást tenni a játékosaimnak, akik kidolgozták a lehetőségeket, csak sajnos ki is hagyták azokat. Többet érdemeltünk ezen a vébén, mint amit elértünk, most pedig mehetünk haza."

„Ez nem a szerb futball fekete napja – a játékvezető és segítői voltak azok, akiknek fekete napjuk volt, és rossz döntéseikkel közrejátszottak a kiesésünkben. Persze az első félidőben kihagyott helyzeteink is kellettek ehhez" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik