Vb 2010: Lúcio elismeri, hogy a brazilok követtek el hibákat

Vágólapra másolva!
2010.06.24. 07:41
Nem aggódik a védekezés miatt Lúcio, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon szereplő brazil válogatott hátvédje, ugyanakkor elismeri, hogy több hibát is elkövettek az első két csoportmérkőzésen.
A torna egyik esélyeseként számon tartott együttes 2–1-re nyert a Koreai NDK ellen, majd Elefántcsontpartot verte 3–1-re, így már biztosan nyolcaddöntős, de a csoportelsőséghez legalább egy döntetlenre szüksége van pénteken, a portugálok ellen.

„Senki nem szeret gólokat kapni, de nincs szükség a drámára – fogalmazott Lúcio. – Mindig próbálunk fejlődni és a tökéletességre törekedni, reménykedünk, hogy ezentúl nem hibázunk."

A 32 esztendős futballista hozzátette, egymás közt megbeszélték az eseteket, s természetesen nem voltak elégedettek, de mindkét találkozón az utolsó percekben, biztos vezetésük tudatában „engedélyezték" a találatokat.

„Mindenki arra kíváncsi, hogy készülünk-e külön Cristiano Ronaldóra – mondta Lúcio. – Kétségtelen, hogy nagyszerű labdarúgó, és ezt jó ideje sorozatosan bizonyítja is. Ennek ellenére azt mondom, csapatként kell védekeznünk, s kulcsfontosságú, hogy minden helyzetben kisegítsük egymást. Persze oda kell figyelnünk egy olyan játékosra, mint Ronaldo, de a társai szintén veszélyesek."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik