Iniesta virgonckodott a spanyolok edzésén

Vágólapra másolva!
2010.06.13. 08:21
null
Del Bosque (balra) csak Iniesta állapota miatt lehet ideges (Fotó: Action Images)
Már a második napját töltötte a labdarúgó-világbajnokság helyszínén, Dél-Afrikában az egyik favorit, az Eb-címvédő spanyol válogatott. Az együttes kulcsembere, Andrés Iniesta kisebb sérüléssel érkezett meg a tornára, de a középpályás bizakodóan nyilatkozott állapotát illetően.

A spanyolok szerdán Svájc ellen mutatkoznak be a tornán, a klubszezon végét már izomsérülés miatt kihagyó, a Lengyelország elleni utolsó felkészülési mérkőzésen a 39. percben biztonsági okokból lecserélt Iniesta játéka így is kérdéses. A Murciában 6–0-ra megnyert találkozónak esetükben egyetlen negatívuma volt csupán, a már említett sérülés.

SZAVAZÁS

Ön szerint hány gólt szerez a holland válogatott Dánia ellen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az előzetes hírek még arról szóltak, hogy nem játszhat a spanyolok első vb-mérkőzésén a lengyelek ellen két gól előkészítésében is tevékeny részt vállaló középpályás. Az orvosok álláspontja azonban az idő múlásával megváltozott. Az okot Iniesta szolgáltatta, aki virgoncan mozgott a spanyolok szálláshelyén a Potchefstroom egyetem tornatermében, olyannyira, hogy kis időre bekapcsolódott a társak munkájába a gyepen is.

„Andrés roppant elővigyázatos, maga kérte a cserét a lengyelek ellen. Állapota percről percre javul, s már mohón játszani akar. Ha minden így folytatódik, orvosi szempontból nem látom akadályát annak, hogy Svájc ellen bekerüljön a kezdőcsapatba" adott helyzetjelentést dr. Francisco Celada, a keret egyik orvosa.

„Egy kicsivel minden edzésen többet dolgozhatok, és ettől egy kicsivel mindig jobban is érzem magam – mondta maga az érintett, Andrés Iniesta. – Ha ez így lesz az elkövetkezendő napokban is, akkor jó esélyem van arra, hogy mielőbb játékra jelentkezzek."

Az Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatott félelmetes formában érkezett Dél-Afrikába. Hogy Vicente del Bosque milyen hatékonyan folytatta elődje, Luis Aragonés munkáját, arra a selección lenyűgöző játéka a bizonyíték.

„Az Európa-bajnokságon ledobtuk a béklyókat, amelyet a történelem rakott ránk. Az olaszok ellen tizenegyesekkel megnyert negyeddöntő volt a fordulópont. Most már senki sem mondhatja, hogy Spanyolország nem képes jelentős tornát nyerni. Nem félünk senkitől" jelezte a spanyolok elszántságát Fernando Torres, aki sérülése után góllal tért vissza a lengyelek ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik