Hollandia kiütötte Ghánát, és várja a magyarokat

Vágólapra másolva!
2010.06.01. 22:38
null
A fehér mezes hollandok kiütötték Ghánát – nem jó előjel nekünk... (Fotó: Reuters)
Öt világbajnoki résztvevő labdarúgó-válogatott is pályára lépett felkészülési mérkőzésen kedden: Portugália 3–1-re legyőzte a Samuel Eto'o kiállítása után sokáig tíz emberrel játszó Kamerunt, Hollandia Ghána elleni 4–1-es sikerrel hangolt a magyarok elleni találkozóra, míg Svájc nagy meglepetésre otthon kapott ki Costa Ricától.

HOLLANDIA–GHÁNA

A két csapat még csak egyszer találkozott egymással felnőtt szinten (akkor 0–0 született), így az a gól, amivel Dirk Kuyt megszerezte a vezetést a 30. percben, történelminek is titulálható. De Jong átadásával Van Persie lódult meg, lőtt, Kingson kapus védett, ám a Liverpool szőke támadója szokás szerint jókor volt jó helyen.

Afellay szinte azonnal növelhette volna az előnyt, de éles szögből mellélőtt. Noha a ghánaiak is vezettek néhány ellencsapást, az első játékrész jobbára a pontosan és türelmesen adogató holland támadók, valamint a sokat bizonytalankodó afrikai védők párviadalát hozta.

Az első félidő végén Sneijder sántikálása kissé megijesztette az oranje híveit, azonban nem kellett másnapig várniuk a megnyugvásra: a 80. percben az Inter középpályása nagyszerű gólt lőtt Van der Vaart szögletét követően.

Azzal azonban már 3–1 volt az állás, hiszen előtte Van der Vaart – Van Bommellel összejátszva –, valamint a vendégek részéről Asamoah Gyan is a kapuba talált. A kegyelemdöfést a korábban kapufáig jutó Van Persie adta meg a ghánaiaknak: az Arsenal csatára véleményes büntetőből lőtte be a negyedik hazai gólt.

A hazaiaknál Arjen Robben a derekát fájlalja, ezért kihagyta a meccset – esetében az a cél, hogy a világbajnokság első mérkőzésére harcra kész legyen.

A holland válogatott szombaton a magyar válogatott ellen vívja az utolsó mérkőzését elutazása előtt.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

 

PORTUGÁLIA–KAMERUN

A portugál csapat javuló teljesítménnyel simán legyőzte Kamerunt, mely Samuel Eto'o fegyelmezetlensége miatt sokáig emberhátrányban kényszerült játszani. Az első nagy helyzetet a 16. percben a válogatottban hosszú gólképtelenségi sorozatát folytató Cristiano Ronaldo hagyta ki, a kameruniak meg kis híján postafordultával válaszoltak, de Paulo Ferreira egy kontra után menteni tudott a támadók elől.

A 32. percben szerezte meg a vezetést Carlos Queiroz együttese: egy gyorsan elvégzett jobb oldali szabadrúgás után Simao Sabrosa adott be, Raul Meireles pedig egyből a hosszúba terelte a labdát.

A gólt Eto'o annyira a szívére vette, hogy megpróbálta „agyonrúgni" Dudát, ez nem sikerült, viszont kivívta a játékvezető rosszallását – és megkapta második sárga lapját, így a pirosat is.

Az emberelőnyben játszó portugálok a szünet után gyorsan növelték az előnyüket, Raul Meireles balról, nullszögből adott be (lőtt kapura?), a kísérletet pedig csúnyán elnézte Kameni. A harmadik helyett szépítés jött – Webó fejelt a portugál kapuba, miután a luzitán bekkek pocsékul helyezkedtek –, majd a hajrában Ronaldo remek labdát adott Naninak, aki csodaszép, egyben nagyon szemtelen megoldással emelte át a kapust – kialakult a 3–1-es végeredmény.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

 

SVÁJC–COSTA RICA

Nagy meglepetésre Costa Rica labdarúgó-válogatottja Winston Parks 57. percben szerzett góljával legyőzte a dél-afrikai világbajnokságra készülő svájci csapatot, mely nagyon ötlettelen támadójátékkal rukkolt ki.

Ottmar Hitzfeld csapata pocsékul játszott a sioni találkozón, a gólnál Parks remek egyéni akcióját három védő is csak szemmel kísérte. Az utolsó percben egy szögletnél még a Nati kapusa, Benaglio is feljött, helyzetbe is került, viszont kevéssel célt tévesztett – maradt a 0–1.

A svájciak Olaszország ellen, június 5-én tartják meg világbajnoki főpróbájukat.

A MECCS EGYETLEN GÓLJA

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
HOLLANDIA–GHÁNA 4–1 (1–0)
Rotterdam, 35 000 néző. V: Oddvar Moen (norvég)
HOLLANDIA: Vorm (Boschker, 46.) – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst – Kuyt (Babel, 73.), Van Bommel, Sneijder (Elia, 83.), De Jong; Afellay (Van der Vaart, 63.) – Van Persie
GHÁNA: Kingson – Pantsil, Addy, Vorsah (Tagoe, 46.), Sarpei – Owusu-Abeiye (Adiyiah, 46.), D. Boateng, Appiah (John Mensah, 46.), Annan (Asamoah, 77.) – Muntari (A. Ayew, 46.), Amoah (Asamoah Gyan, 46.)
Gólszerző: Kuyt (30.), Van der Vaart (72.), Sneijder (80.), Van Persie (87. – 11-esből), ill. Asamoah Gyan (78.)
SVÁJC–COSTA RICA 0–1 (0–0)
Sion. V: Bettimer (ír)
SVÁJC: Benaglio – Lichtsteiner, Grichting (Von Bergen, a szünetben), Senderos, Ziegler – Barnetta (Bunjaku, 76.), Padalino (Shaqiri, 64.), Huggel (Fernandes, 61.), Inler (Schwegler, 61.) – Frei, Nkufo (Derdiyok, 64.)
COSTA RICA: Navas – Segares, Sequeira, Myrie, J. Díaz – Azofeifa, Barrantes (Paniagua, 84.), Bolanos, C. Hernández (Guzman, 78.) – W. Parks (Urena, 81.), Ruíz (Mena, 91.)
Gólszerző: W. Parks, 57.
 
PORTUGÁLIA–KAMERUN 3–1 (1–0)
Covilha. V: Weiner (német)
PORTUGÁLIA: Eduardo – P. Ferreira (Miguel, a szünetben), B. Alves (Rolando, 64.), R. Carvalho, Duda (F. Coentrao, 64.) – Raul Meireles, P. Mendes (R. Costa, 73.), Deco – C. Ronaldo, Liédson (Nani, a szünetben), Simao (Danny, a szünetben)
KAMERUN: Kameni – Mandjeck, N'Koulou, M'Bia, Assou-Ekotto – A. Song (Webó, 62.), Makoun (Bong 78.), Enoh – Emana (N'Guemo, 62.), Choupo-Moting (Idrissou, 62.), Eto'o
Gólszerző: Raul Meireles 32., 47., Nani 81., ill. Webó 69.
Kiállítva: Eto'o 33.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik