Decóék diktálják a latinos tempót a portugáloknál

Vágólapra másolva!
2010.06.12. 15:55
null
Deco (balra) is sokat tehet a portugál válogatott Brazília elleni sikeréért (Fotó: Action Images)
Három portugál válogatott labdarúgó is furcsa érzésekkel készül a Brazília elleni csoportmeccsre a dél-afrikai világbajnokságon: a védő Pepe, a középpályás Deco, valamint a legutóbbi „igazolás" Liédson is azután lett tagja új „hazája" csapatának, hogy a dél-amerikai nemzeti tizenegybe nem tudott bekerülni.

Nem meglepő a brazil játékosok feltűnése a portugál válogatottban, tudván, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, hiszen Brazília sokáig volt portugál gyarmat. Ráadásul a luzitánok legsikeresebb szövetségi kapitánya is brazil volt a közelmúltban: Luiz Felipe Scolari 2004-ben Eb-döntőbe vezette csapatát, míg a 2006-os vb-n az elődöntő jelentette a végállomást számukra.

„Nem tudom még, milyen érzés lesz pályára lépni Brazília ellen, de biztosan különleges. Ettől függetlenül most már a portugál válogatotté a szívem, annak sikeréért küzdök" – nyilatkozta Deco a június 25-én Durbanben rendezendő mérkőzés kapcsán.

A 32 éves középpályás a vb után befejezi válogatott karrierjét, így szeretné emlékezetessé tenni az utolsó tornáját:

„Volt néhány fantasztikus évem a portugál csapattal, ahol mindig jól bántak velem, talán jobban is, mint azt bármikor is reméltem" – tette hozzá Deco.

Liédson annyit mondott, egyik együttes nemzeti himnuszát sem fogja énekelni a találkozó előtt:

„Már teljesen portugálnak érzem magam, és a csapattársaim is befogadtak. Ennek ellenére nem fogom énekelni egyik himnuszt sem, nem lenne szép tőlem, ha elénekelném a brazilt, így nem is teszem" – mondta a támadó az ESPN-nek.

Pepének sérülése miatt sokáig a szereplése is kétséges volt, végül most kedden a Mozambik elleni felkészülési mérkőzésen tért vissza, és jelenleg azért küzd, hogy fizikailag felhozza magát az Elefántcsontpart elleni meccsre.

„Nagyon szeretnék játszani. Hat hónapig voltam sérült, de mindenki támogatott a visszatérésben" – mondta a védő.

Portugália a G-csoportban szerepel Brazíliával, Elefántcsontparttal és a „sötét lónak” számító Észak-Koreával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik