Capellónak nincs szüksége Walcottra és Bentre

Vágólapra másolva!
2010.06.01. 17:09
null
Theo Walcott kimaradása a keddi angol kerethirdetés legnagyobb meglepetése (Fotó: Action Images)
Theo Walcott és Darren Bent is ott található az előzetes bő keret ama hét játékosa között, akik Fabio Capello szövetségi kapitány keddi hivatalos névsorolvasásakor kimaradtak a június 11-én kezdődő labdarúgó-világbajnokságra utazó angol válogatottból.

Angol lapértesülések szerint Theo Walcott ebédidőben, telefonon értesült a számára rossz hírről. Megfigyelők úgy vélik, a selejtezők során a horvátok ellen idegenben mesterhármast elérő Arsenal-játékos egészen a felkészülés finiséig első számú jobbszélsőnek számított, ám a Mexikó és Japán ellen nyújtott gyenge játéka láttán Capello újragondolta a helyzetet – és inkább Shaun Wright-Phillipsnek szavazott bizalmat.

„Nagyon csalódott vagyok, hogy nem lehetek ott a Dél-Afrikába utazók között, de teljes mértékben tiszteletben tartom Capello úr döntését. Sok szerencsét kívánok a csapatnak, remélem, a srácok sikeres tornát zárnak majd" – hangzott Walcott első keserű, de sportszerű nyilatkozata.

Érdekesség, hogy Walcott négy esztendővel ezelőtt, 17 évesen ott lehetett a németországi világbajnokságon, ám végül nem kapott játéklehetőséget.

Ugyancsak sokakat meglepett Darren Bent kihagyása. A Sunderland támadójának nagyszerű idénye volt, mind a 38 bajnokin kezdett, 24-szer talált a kapuba – a Premier League-ben mindössze egy angol csatár előzte meg, Wayne Rooney. A 26 éves támadó négy évvel ezelőtt hasonlóan járt, akkor Sven-Göran Eriksson köszönt el tőle az utolsó pillanatban.

A középpályán Gareth Barry neve mellett állt a legnagyobb kérdőjel; nos, a Manchester City középpályását kedden reggel tüzetesen megvizsgálták, és az orvosok hosszas tanakodás végén áldásukat adták az utazására. A május elején bokasérülést szenvedő Barry az első, Egyesült Államok elleni vb-meccsen biztosan nem léphet pályára, ám Capello számításai szerint Algéria ellen már bevethető lesz.

CAPELLO VILÁGBAJNOKI KERETE
 

 

A középpályáról kieső játékosok: Scott Parker (West Ham), Adam Johnson (Manchester City) és Tom Huddlestone (Tottenham).

A balhátvéd posztjáért vívott „csatát" Stephen Warnock nyerte meg Leighton Bainesszel szemben, így vészhelyzetben ő ugrik be a tavasszal sokáig sérült Ashley Cole helyére. Warnock eddig mindössze hat percet játszott az angol válogatottban, Capello mégis inkább rászavazott, tartván a fiatal Baines tapasztalatlanságától.

Egy középső védőnek is búcsúznia kellett a társaktól, a szomorú kieső Michael Dawson (Tottenham).

 

ANGLIA 23-AS VB-KERETE 
Kapusok: Robert Green (West Ham), David James (Portsmouth), Joe Hart (Manchester City)
Hátvédek: Glen Johnson (Liverpool), Jamie Carragher (Liverpool), Rio Ferdinand (Manchester United), John Terry (Chelsea), Matthew Upson (West Ham), Ledley King (Tottenham Hotspur), Ashley Cole (Chelsea), Stephen Warnock (Aston Villa)
Középpályások: Gareth Barry (Manchester City), Frank Lampard (Chelsea), Michael Carrick (Manchester United), Steven Gerrard (Liverpool), James Milner (Aston Villa), Aaron Lennon (Tottenham Hotspur), Joe Cole (Chelsea), Shaun Wright-Phillips (Manchester City)
Csatárok: Wayne Rooney (Manchester United), Emile Heskey (Aston Villa), Jermain Defoe (Tottenham Hotspur), Peter Crouch (Tottenham Hotspur)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik