Románia: Mutu nem hagyhatta ki, hogy beszóljon Piturcának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.17. 09:45
Az északíreket és a magyarokat megelőzve négy forduló után a román labdarúgó-válogatott vezeti az Európa-bajnoki selejtezősorozat F csoportját. Keleti szomszédaink múlt pénteken hazai pályán Észak-Írországot verték meg 2–0-ra, a láttotakról pedig természetesen Adrian Mutu is véleményt formált.

„Gratulálok a válogatottnak, megérdemelten nyert két góllal. Évek óta először irányítottuk a mérkőzést az elsőtől az utolsó percig” – mondta a címeres mezt eddig 77 alkalommal magára öltő Mutu.

Hogy mondandójában mi a különös? A 35 éves csatár nem véletlenül emlegetett éveket, ugyanis az általa nem túlságosan szívelt Victor Piturca három esztendőn át irányította a román válogatottat, mielőtt októberben távozott posztjáról. Mutu kijelentésével a korábbi szövetségi kapitánynak üzent.

Az együttes teljesítményéről a jelenleg sérült Ciprian Marica is jó véleménnyel volt: a török Konyaspor támadója úgy véli, Észak-Írország legyőzésének köszönhetően a románoknak innentől kezdve saját kezükben van a sorsuk, és ha továbbra is csapatként működnek, akkor nem okozhat gondot számukra az Eb-re való kijutás.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 4 3 1 6–1 +5 10
2. Észak-Írország 4 3 1 6–3 +3 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4–3 +1 7
4. Finnország 4 1 1 2 4–5 –1 4
5. Feröer 4 1 3 2–6 –4 3
6. Görögország 4 1 3 1–5 –4 1

AZ F-CSOPORT TOVÁBBI MENETRENDJE
2015. március 29.:
Magyarország–Görögország, 20.45

Észak-Írország–Finnország 18.00
Románia–Feröer 18.00

Június 13.:
Finnország–Magyarország, 18.00

Feröer–Görögország 20.45
Észak-Írország–Románia 20.45

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia, 20.45

Görögország–Finnország 20.45
Feröer–Észak-Írország 20.45

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország, 20.45

Finnország–Feröer 20.45
Románia–Görögország 20.45

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik