Franciaország harmadszor vagy Portugália először?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.10. 13:50
null
Cristiano Ronaldónak 2004-ben már volt esélye az Eb-aranyra (Fotó: Reuters)
A házigazda franciák az élen álló németeket és spanyolokat utolérve harmadszor, míg döntőbeli ellenfelük, a portugálok először nyerhetik meg a labdarúgó Európa-bajnokságot.

 

A vasárnapi finálé esélyesei egyértelműen az 1984-ben és 2000-ben győztes franciák, és nemcsak azért, mert hazai pályán léphetnek pályára a Saint-Denis-ben található Stade de France-ban, hanem azért is, mert a torna során egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtottak.

Didier Deschamps együttese nagy önbizalommal várhatja az utolsó összecsapást, ugyanis egyrészt veretlenül jutott el odáig, másrészt a kieséses szakaszban előbb hátrányból fordított Írország ellen, majd rendkívül hatékony támadójátékot bemutatva 5–2-re múlta felül az izlandi és 2–0-ra a világbajnok német csapatot.

Amennyiben a hazaiak győznek, negyedszer fordulna elő a kontinensviadalok történetében, hogy a házigazda emeli magasba a trófeát. Ez a bravúr legutóbb 1984-ben éppen a franciáknak sikerült, akik az 1998-as világbajnokságot is rendezőként nyerték meg. Az Eb-ken korábban még a spanyolok 1964-ben és az olaszok 1968-ban ünnepelhettek hazai pályán.

Portugália sokkal nehezebben verekedte el magát a döntőig, a csoportkörből mindössze három döntetlennel lépett tovább, a magyarokkal például 3–3-at játszott az utolsó fordulóban. A folytatásban sem sziporkázott Fernando Santos együttese: a 16 között hosszabbításban jutott túl Horvátországon, a negyeddöntőben pedig 11-esekkel múlta felül Lengyelországot.

Viszont annyiban a portugálok is javuló formát mutatnak, hogy a fináléba kerülésért rendezett, Wales ellen 2–0-ra megnyert összecsapásukon nyújtották a legjobb teljesítményüket.

A portugál válogatott története első nagy trófeáját gyűjtheti be, hiszen egyetlen korábbi fináléját, a 2004-es hazai rendezésű Eb-t nagy meglepetésre elvesztette Görögországgal szemben.

Az is a franciák mellett szól, hogy előreláthatólag Deschamps összes játékosa bevethető lesz, kollégája viszont komoly gonddal küzd, mivel legjobb védője, Pepe játéka combsérülés miatt továbbra is érdéses.

Külön érdekesség lesz a két, 7-es mezszámot viselő játékos összecsapása. A franciáknál Antoine Griezmann hat találatával fölényesen vezeti a mesterlövészek listáját, míg a portugáloknál a mostani tornán háromszor betaláló Cristiano Ronaldo egy újabb góllal immár egyedüliként lenne az Eb-k történetének legeredményesebb játékosa.

Jelenleg holtversenyben áll az élen a francia Michel Platinivel, aki egyetlen tornán jutott kilenc gólig – a Real Madrid sztárjának ehhez négy tornára és húsz találkozóra volt szüksége.

Mivel a portugálok az egyetlen ötcsapatos selejtezőcsoportból jutottak ki, az elmúlt két évben kétszer is találkozott egymással a két gárda, ugyanis a franciák mindig a kvintett szabadnapos gárdájával játszottak felkészülési meccset. Mindkét mérkőzésen francia siker született: 2014 őszén éppen a mostani döntő helyszínén 2–1-es hazai, tavaly ősszel Lisszabonban 1–0-s vendégsiker.

A vasárnap 21 órakor kezdődő döntőn az angol Mark Clattenburg fújja a sípot, Kassai Viktor pedig negyedik játékvezetőként működik közre az összecsapáson.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÖNTŐ
PORTUGÁLIA–FRANCIAORSZÁG – ÉLŐBEN AZ NSO-N
Saint-Denis
, Stade de France. 21 óra (Tv: M4 Sport). V: Clattenburg (angol)
A várható kezdőcsapatok
PORTUGÁLIA: Ruí Patrício – Cédric, Pepe, José Fonte, Guerreiro – Joao Mário, W. Carvalho, Adrien Silva, Renato Sanches – Nani, C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Pogba, Matuidi – Sissoko, Griezmann, Payet – Giroud. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik