Eb 2016: Sagna a francia futball dicsőségének helyreállításáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.09. 14:00
Bacary Sagna szerint az Európa-bajnoki aranyérem megkoronázása lenne annak a kemény munkának, amelyet abba fektettek, hogy a francia futball megítélését a dél-afrikai kudarc után helyreállítsák.

Mint ismert, a 2010-es világbajnokságon a francia válogatott csúfosan leszerepelve, Uruguay, Mexikó és Dél-Afrika mögött a csoport utolsó helyén végzett. Már az odavezető út sem volt egyszerű, az Írország elleni pótselejtezőn Thierry Henry híres kezezése után harcolták ki a kijutást, de Raymond Domenech együttese ezt követően sem állt össze csapattá, a kudarcok mellett pedig rengeteg balhé is előfordult a gárda körül.

„Negatív képet hagytunk a francia futballról a világban – mondta a már akkor is a válogatottban szereplő Bacary Sagna. – Vissza kellett térnünk az alapokhoz, és megpróbálni a közönséget magunk mellé állítani.”

„Rengeteget dolgoztunk azért, hogy hat évvel később a döntőbe jussunk. Igazán mosolyt akartunk csalni a francia emberek arcára, és más képet kialakítani a csapatról. Egyértelmű, hogy krízisen mentünk keresztül. Nem törölhetjük ki a múltat. Előre kellett tekintenünk, és bár ez nem volt könnyű, lépésről lépésre képesek voltunk haladni. A szövetség rengeteg elismerést érdemel, ahogyan az edzők és a játékosok is.”

„Egy nagyszerű csapat összehozásához sok idő kell. A közelmúlt példáiból, mint a spanyoloknál vagy a németeknél, láthatjuk, hogy nem egyik napról a másikra jön a siker. Nem vehetsz időt és tapasztalatot. Ugyanakkor most van esélyünk történelmet írni, ez egyedülálló lehetőség, amelyből a legtöbbet kell kihoznunk.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ

21.00: Portugália–Franciaország (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik