Eb 2016: Nem dobhatunk ki mindent az ablakon – Deschamps

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.11. 00:28
null
Didier Deschamps nem így képzelte a döntőt (Fotó: Reuters)
A francia labdarúgó-válogatottat irányító Didier Deschamps rettentően csalódott volt a portugálokkal szemben elveszített Eb-döntő után.

„Még ha fáradtak is voltunk a végén kicsit, ez nem lehet mentség – kezdte értékelését Didier Deschamps. – Voltak helyzeteink, ahogy a portugáloknak is, sajnos ők találtak be. Apróságokon múlt, szoros mérkőzés volt. Nagy csalódás így a végén ez a döntő. Nem dobhatunk ki az ablakon mindent, amit elértünk, de óriási esélyt szalasztottunk el arra, hogy Európa-bajnokok legyünk. Nem az egyetlen esélyt, de nagyot. Erre nincsenek szavak, óriási a csalódottság bennünk, idő kell, hogy ezt feldolgozzuk. Együtt nyertünk, együtt szenvedtünk, és ma sajnos együtt veszítettünk. Csodálatos lett volna a francia embereket megajándékozni a trófeával, de nem sikerült.”

Hat találattal Antoine Griezmann lett a torna gólkirálya, ez persze nem nagyon vigasztalta a francia támadót.

„Ez kegyetlen és csodálatos egyszerre – mondta Griezmann. – Átéltünk néhány különleges pillanatot, ahogy a legszomorúbbat is. Tanulnunk kell ebből, bár ma mindent kiadtunk magunkból. Büszke vagyok a csapatra, büszke mindenkire. Ma nem jártunk sikerrel, mint a németek ellen. Kapufát lőttünk, nekem is voltak helyzeteim, majdnem betaláltam, de a kapusuk remekelt. Bosszantó, de erősebben kell visszatérnünk ezután. A gólkirályi címemre egyszer majd talán büszke leszek, de most minden a csapatról szól. Sajnálom a csapattársaimat. Nagyon meg akartam nekik nyerni ezt a trófeát, de most nem tudtam gólt szerezni, rettentő csalódott vagyok.”

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2016
DÖNTŐ
PORTUGÁLIA–FRANCIAORSZÁG 1–0 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után

Saint-Denis, Stade de France, 75 868 néző. Vezette: Clattenburg (angol)
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, Raphaël Guerreiro – William Carvalho – Renato Sanches (Éder, 79.), Adrien Silva (Moutinho, 66.), Joao Mário – Nani, C. Ronaldo (Quaresma, 25.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Pogba, Matuidi – Sissoko (Martial, 110.), Griezmann, Payet (Coman, 58.) – Giroud (Gignac, 78.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Éder (109.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik