Eb 2016: „Nagyon csalódottak vagyunk, nehéz nyarunk lesz”

Vágólapra másolva!
2016.03.29. 11:51
A holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Danny Blind szerint Hollandia példát vehetne az angol válogatottról csapatépítés terén.



Mint ismert, Hollandia nem tudta kiharcolni a 2016-os Európa-bajnoki részvételt, hasonló legutóbb 1984-ben fordult elő a holland válogatottal. A kudarcot követően felemelték a hangjukat azok, akik generációváltást szeretnének a nemzeti csapatnál, mondván: a keret magja már túl van pályafutása zenitjén.

Danny Blind egyetért azzal, hogy szükség van a fiatal játékosok beépítésére, példaként a kedd esti ellenfelet, Anglia válogatottját hozta fel.

„Klasszis játékosaik vannak, akik élcsapatokban futballoznak. Korábban rengeteg külföldi szerepelt az angol bajnokságban, most azonban egyre több saját nevelésű játékos kap szerepet, amire egy jó válogatottat lehet építeni” – kezdte a holland szövetségi kapitány.

„Nálunk hasonló folyamat játszódik most le, mint az angoloknál, rendkívül fiatal játékosokkal kell újjáépítenünk a csapatot. Az angolok tele vannak ifjú és ígéretes futballistákkal, sokkal nehezebb most őket legyőzni. Korábban jó eredményeket értünk el ellenük, most viszont már kevésbé kiszámíthatóak, modernebb stílusban játszanak.”

Blind elismerte, még mindig képtelen feldolgozni az Eb-ről való lemaradást, az okokat továbbra is keresi.

„Nehéz találni egy különleges okot arra, ami történt. A nyolcvanas években voltak időszakok, amikor a mostanihoz hasonlóan nem kvalifikáltuk magunkat világversenyre, de ilyen a futball.”

„Robben, Van Persie, Huntelaar, De Jong és Sneijder is nagyszerű játékos, ám ők sem lesznek fiatalabbak, ezt el kell fogadnunk. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy minél több fiatalt kipróbálunk a mostanihoz hasonló mérkőzéseken.”

„Nehéz időszakot élünk meg, a 2010-es világbajnokságon ezüstérmesek, míg négy évvel később bronzérmesek lettünk, szóval az emberek teljesen jogosan várnak el tőlünk nagy dolgokat, már csak ezért is nagy csalódás, hogy nem tudtuk magunkat kvalifikálni a 2016-os Európa-bajnokságra. Ez azért is különösen fájó, mert elég jók lettünk volna ahhoz, hogy ha elérjük a csoport harmadik helyét, utazzunk Franciaországba. Borzasztóan csalódottak vagyunk, nehéz nyár elé nézünk” – sajnálkozott Blind.

Az angol és a holland válogatott kedd este 21 órakor, a londoni Wembley Stadionban csap össze egymással. Az oddsok alapján meglepetés lenne a vendégek győzelme.

EURÓPA-BAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
19.30: Görögország–Izland
20.15: Luxemburg–Albánia
20.30: Svájc–Bosznia-Hercegovina
20.30: Svédország–Csehország
20.30: Ausztria–Törökország (Tv: DIGI Sport3)
20.45: Németország–Olaszország (Tv: Sport1)
20.45: Írország–Szlovákia
20.45: Portugália–Belgium
21.00: Anglia–Hollandia (Tv: Sport2)
21.00: Franciaország–Oroszország
*Az Eb-szereplőket dőlt betűvel írtuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik