Eb 2016: hivatalosan is –1 pont rasszizmusért a horvátoknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.18. 17:43
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága fenntartotta az első fokon meghozott döntést, így életben marad a Horvátországgal szemben alkalmazott, egy pont levonásáról szóló szankció az Eb-selejtezőkön.

A horvátok az Olaszország elleni, spliti mérkőzés miatt bűnhődnek, amikor a fanatikusoknak vegyszerrel egy horogkeresztet sikerült a gyepbe „rajzolniuk. A horvátok már többszörös visszaesőnek számítottak, így az UEFA lesújtott – két újabb zárt kapus mérkőzést szabott ki, megbírságolta százezer euróra a Horvát Labdarúgó-szövetséget (HNS), most pedig helyben hagyta a pontlevonást is.

A döntés azt jelenti, hogy Bulgáriának még maradt matematikai esélye a csoportharmadik hely megszerzésére. Az UEFA versenyszabályzatában nem tér ki arra, hogy a csoportharmadik csapatok összevetésénél is levonják-e a büntetőpontot – a pályán elért eredmény (1–1) változatlan maradt, így elképzelhető, hogy nem. Ha érinti, akkor a horvátoktól kiesik egy pont, ami természetesen kedvező a magyar nemzeti csapatnak (már ameddig Horvátország csoportharmadik).

EURO 2016, H-CSOPORT, AZ ÁLLÁS
1. Olaszország 8 5 3 11–5 +6 18
2. Norvégia 8 5 1 2 10–8 +2 16
3. Horvátország 8 4 3 1 16–5 +11 14
4. Bulgária 8 2 2 4 7–9 –2 8
5. Azerbajdzsán 8 1 3 4 6–13 –7 6
6. Málta 8 2 6 3–13 –10 2
* Horvátország csapatától 1 pont levonva
A CSOPORTHARMADIK VÁLOGATOTTAK ÖSSZEVETÉSE
C Ukrajna 7 4 1 2 11–3 13
H Horvátország 7 3 3 1 14–5 12
F MAGYARORSZÁG 7 3 3 1 6–4 12
I Albánia 6 3 2 1 7–3 11
D Írország 6 2 3 1 6–5 9
G Svédország 7 2 3 2 9–9 9
E Szlovénia 7 3 0 4 9–10 9
B Izrael 6 2 1 3 6–8 7
A Törökország 6 1 3 2 7–8 6


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik