Eb 2016: Courtois – Könnyű ágra kerültünk; Jenner kiakadt!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.23. 14:37
null
Thibaut Courtois kimondta, amit ki kellett mondania. Julian Jenner is, amit érzett ezt követően (Fotó: Action Images)
Thibaut Courtois a svédek ellen 1–0-ra megnyert mérkőzést követően örömmel konstatálta, hogy a belga labdarúgó-válogatott elkerülte a halálágat az Európa-bajnokságon. Julian Jennert igencsak felbőszítette a nyilatkozat.

 

„Az emberek talán azt gondolták, hogy könnyű dolgunk lesz. Nem nyújtottunk száz százalékot Svédország ellen. A svédek természetesen próbáltak nyomni, hosszú labdákkal operálni és játszani, ami néha kisebb gondot okozott nekünk. Csapatként jól védekeztünk, és bár voltak lehetőségeik, nyertünk, és ez a lényeg. Tudtuk, hogy jól kell játszanunk, ők pedig azt, hogy nyerniük kell, úgyhogy nem volt ez a meccs egyértelmű” – mondta Courtois a mérkőzést követően, majd kitért a folytatásra is.

„Most szép út nyílt meg előttünk. El kell ismernünk, hogy könnyű ágra kerültünk, még akkor is, ha a bennmaradó csapatok mind nagyon jók. Vigyázni kell a magyarokkal, akik három jó meccset játszottak és a csoportjuk élén végeztek” – vélekedett a belga kapus.

Ez utóbbi gondolatsor, és annak főleg az eleje igencsak kiverte a biztosítékot a korábbi ferencvárosi és diósgyőri Julian Jennerben.

„Épp most hallottam egy interjút Thibaut Courtois-val. Azt mondta, hogy könnyebb lesz a magyarok ellen játszani, és hogy a belga csapat örül, hogy a másik ágra került, nem oda, ahová Németország, Franciaország és Olaszország. Más szavakkal, a döntőbe jutás olyan lesz számukra, mint egy séta a parkban” – kezdte Jenner a Facebook-oldalán.

„A portugálokat is erősebb csapatnak gondoltuk a magyarnál, mert olyan nevek vannak náluk, mint Cristiano Ronaldo, Nani vagy Pepe. Ugyanakkor megmutattuk az ellenfélnek, hogy Magyarország Portugália szintjén van, nagyszerű meccset láttunk, rengeteg góllal. Ha a portugáloknál nem lett volna Ronaldo, nyertünk volna 3–1-re. És Ronaldo a kivétel, háromszor is a világ legjobbjának választották, és mindig képes a különbséget jelenteni.”

„Visszatérve a belgákhoz, nekik nincs Ronaldójuk, vagy Pepéhez hasonló „szörnyetegük” a védelemben. Persze, ott van Eden Hazard, és igen, vannak játékosaik a Premier League-ben. Na és? Ez nem jelent sz.rt sem! Ki gondolta volna, hogy a Leicester City lesz a bajnok? Ki gondolta volna, hogy a vébén a brazilok 7–1-re kikapnak?”

„Szóval, amit akartam mondani, igen, Thibaut, legyetek szívesek, becsüljétek le a magyarokat! Legyetek szívesek, tegyétek meg! Aztán majd visszaszállnak a szavaid, amikor látod a tizenegy Mágikus Magyart és a negyvenezer szurkolót. Nem számít, mi történik, ez az ország visszatért a futball térképére! Az alábecsülés az ördög egyik eszköze. És ahogy visszanézem az interjút, az az érzésem, hogy a belgák jobban félnek a magyaroktól, mint fordítva. A labdarúgásban bármi elképzelhető, vegyük csak a görögök példáját! Meg tudjuk csinálni! Hajrá, Magyarország! Az én tippem, Magyarország 2–1-re nyer” – írta Jenner.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik